Nyírfa
Apró nyírfácska volt, kettős törzsű, fura,
egy kertészet udvarán feküdt félredobva.
Szememet vonzotta, szinte könyörgött,
őt válasszam, ne a szépen növekvőt.
Ez a pillanat szinte már tökéletes,
töltve van vággyal, reménnyel és kacagással,
gyorsan megállítom - ne hagyd elillanni,
fürdőzik lelked sóhajos fuvallatával.
Elhervadt virágot szorít most kezem,
lelkem rezzen, arcomba fúj a szél.
El sem köszöntem tőled,
udvari jó barát,
csak dicsértem szépséged
tizenöt éven át.