Nyár
Ez egy fülledt kora este.
A tévé ontja magából
a sok-sok zajos fényjelet.
Szemedben láttam
meg minden csillagot.
Mikor szorosan ölelt karod,
szívemben égtek a hajnalok.
Bandukolok hólepte fák alatt,
eszembe jutnak régi szép nyarak.
Akácok nyíltak kertünk végében,
pompáztak mind lilán és fehéren.
Reggel még csak mosolyog, de délben már nevet,
ilyenkor, aki teheti, csak árnyékot keres.
Estére már fáradtan, de ontja még a tüzet,
aranyszínű korongja melegít bennünket.
Nádas vizéből vadkacsa rebben,
zajt csap a szárnya csendes berekben.
A fámon feküdve ébredek,
Körbevesznek az apró kis levelek, a részletek,
Ők s az ágak engedik földre nézni kék eget,
Követelem a fényeket.
Újra a hévízi tó körül sétálok,
hűséges kis párom fogja a kezemet,
már hervadnak a parkban a virágok,
én még most is a szép nyárra emlékezek.
Kibontott hajad
Hullámzó patak.
Csillogó szemed
Isteni remek.
Tavasszal kedvem bontakozó,
rügyező, illatos, olvadozó,
szeszélyes, bohó, igen szeles,
csepegő ereszes, ezüst deres.
Utolsó tánc
Fázik bennem a nyár,
karamell színét fehérre cserélte,
alabástrom bőrén látszanak,
mint versenyt futó kék erek, játszanak
a kérdések, és tudom, visszasírni kár,
hisz mindennek megvan a miértje.
Nyár van, és süt a Nap, mind izzadunk,
Szárazság és homokvihar jellemzi az utunk.
Hőség van, de én csak hűvöset érzek,
Lelkemben mostanra mind kimúltak a fények.
Nem tűz már a Nap,
bágyadt fénye langymeleg.
Ősz nyarat terel.
Kopogva lép be nyár
Hát velem maradtál
Szíved szívembe is zár
Egyetlen kis virágszál
Forró augusztusi nyár,
ifjúságom emléke visszajár,
csillaghullás idején
boldogok voltunk te meg én.