Nem szeretlek
A bozótosba akadt a hajnal.
Sötét van még, hogyha fölkelek.
Nem ragyog már
kéklő szemem
szívem bánat rágja
nem mosolygok
úgy mint régen
amikor meglátlak.
Mennyi mindent szeretnék kérdezni,
mennyit kérdezel, de nem tudok felelni.
Mennyi mindent kéne tennem,
a szerelmedet tán át kéne ölelnem?
"Mikor dolgozol csendesen,
érzed e néha kedvesem,
hogy bár éhezve, fázva
buvunk össze a nyirkos házba,"...
Nem szeretlek,
Utálom a két szép szemed,
Utálom a két erős kezed,
Utálom a kétségeket.
Hallom a hangod, de nem látlak téged.
Csak azt látom, hogy a boldog életed éled.
Mással beszélsz, de már nem érdekel,
Mert tudom, hogy ő megérdemel.
Éles karmaiddal húsom vájod
szorítasz, mintha lennék halálod
tépsz és émelyülten iszod
csorgó vérem, tessék megkapod.
Már nem szeretlek, vége van, ennyi,
Ennyi gyötrelem után, de hagylak menni.
Most már felőlem azt csinálsz, amit akarsz,
Nem érdekel, kit bámulsz, kivel kavarsz.
...csak a neved ritmusára
ugrálok járdalapról-járdalapra,
vigyázva, nehogy egy hézagra lépjek.
Nem szeretlek,
csak órákat bírok levegő nélkül,
szemedbe merülve, gyöngyöket gyűjtögetve.