Nehézségek
Egyszer mindenkinek eljön
Az idő súlyt akaszt nyakába
Lassan halmozza ahogy felnő
Mire ráeszmél annak súlyára
A sikert már el nem érem
Olyan kicsinek érzem magam ma este,
Olyan védtelennek,
Erős lennék,
De nem tudok, hisz nincs már remény.
Gondok viharában
néha forgószél vagyok.
Ezernyi felleg alatt
csak szerelmed ragyog.
Kell, hogy légy!
Hogy is tudnám mondani,
nem vagy fontos,
hogy is tudnál leírni,
nem számítanak az évek.
Életed vonatára Te foglaltál helyet,
S hogy ülni tudsz-e, attól függ, hogy hogy váltottál jegyet.
Belecsorgok lomhán a torz ébredésbe,
keserű kávé égeti torkomat,
megszólal a csend és viharrá érik -
káosszá fajul a kiömlött gondolat.
Viharos fellegek
szántják fel az eget,
letérdel a bokor,
még a föld is remeg...
Gonddal gyűjtött perceimet
lábad elé hintem én...