Nagymamámnak
Ültél a kopott hokedlin
ösztönösen mozgott kezed
fekete kötényedbe morzsoltad
kilencvenegy éves életed
Drága Nagymama, ki felneveltél engem,
Nem engedted, hogy bármi bajom essen.
Óvtál, szerettél, te voltál az Anyám,
S tudtam, Te mindig vigyázol rám...
Nagymamám első mennybéli születésnapjára
Elmúlt a napi robot, hazaért a lelkem.
Elintéztem mindent, amit feljegyeztem.
Ledolgoztam a kötelezőt, s mi szív-ügy, azt is.
Leülök a kertbe, s most csak nézem én a gazt is.
Nagymamival lenni jó,
velem van, ha teheti,
és amit én imádok,
mind ugyanúgy szereti.
Nyári nap az égen
nem ragyog úgy soha;
Mint az én nagymamám
szerető mosolya.
Nézlek... ott ülsz a fák alatt,
Kezedben tű meg cérna...
Előtted szétfoszlott napjaid
Rongyos maradéka...
A nagymamám voltál,
szemed féltőn óvott.
Messze űztél tőlem
minden bajt és gondot.
Karanténvers
Napsugarat küldök Neked,
Én most sajnos, nem mehetek.
Nagyi, Te vagy az Anyukám,
és ezt nem a korod dönti el,
esendő szívem védelmét...
Mama, ugye tudod, mennyire szeretlek?!
Anyák napján egy csokor virágot veszek a kezembe,
S a temetőbe indulok hosszasan merengve.
A tavasz most nem tud a vírusról,
szirmát bontotta minden kis virág,
bolondos április hideget hoz újból,
megbarnult reggelre a sok aranyág.
Koporsódnál állva még mindig nem hiszem el,
hogy téged látlak,
hideg kezed, olvadt könnycsepp, mely fagyott arcodon csordul, ettől a szívem csorbul.
Drága jó Nagymama,
Bocsásd meg énnekem,
Hogy eddig kedvedért
Még meg nem születtem.
Drága Nagymamám, ki már a mennyben vagy,
Szívemben a tántorgó űr borzasztóan nagy,
Mióta elmentél, csak a gond maradt,
Bocsásd meg hozzád szóló, bántó szavaimat!
Hallgasd onnan túlról anyáknak napján,
régen eltávozott, kedves Nagymamám!