Nagymamám emlékére
Néztelek vers 2.
Néztelek. Gyűlölet nélkül, pillantásaim közé
bedobbant a szívem. Nem féltem,
aludtál, mint gyermek, ki álmodja, játszótér az élet.
Biztonságot te jelentetted számomra,
de egy reggel felmentél a mennyországba.
Még mindig úgy tűnik, mintha ma lett volna,
még azóta is kereslek a házba`.
Volt valaki, kit nagyon szerettem
De már nincs velünk, elvesztettem
Azt a kedves szívét nem feledem soha
Az élet lehet bármilyen mostoha
Őszülő haját, melyet kontyba fogta
Szelíd, meleg arcát, a nap is beragyogta
Szeme volt a jóság, őszinte csillogás
Érzékeny lelkében sok volt az aggódás...
Emlékszem arcára, szelíd mosolyára,
dolgos két kezére, ölelő karjára.
Kemencében sütött ropogós kenyeret,
zsétárba fejte a jó meleg tejet.
Most is hallom szívből jövő,
Hangos kacagásod,
Amint a lényedből áradó öröm
Felkapja s megpörgeti a gyanútlan világot!
Kereslek ugyan miért is ne keresnélek
tudom hogy hol vagy s hálni jár beléd a lélek
kereslek gondolatban s mikor rádtalálok
némaságot húz rám a csend és szótlan állok
furcsa szagokat eregető ágyad előtt
ki tudja ki és mikor cserélt itt lepedőt
s a rongyosra taposott elaggott ágyelőn
vajon kinek a lábnyomát rejtheti a sár.
Fekete ruhában, kendőbe burkolva,
fotelban üldögél csendben az udvarban,
nyugodt, kedves szavát alig is hallatta,
drága, jó nagymamám könnyeit hullatta.
Nagymamám emlékére
Írom versecskémet.
A Mennyország nem tudott várni,
Egy angyala itt volt lent.
Még most is emlékszem a tűzre,
mely a szemedben lángolt,
mellyel mindig magaddal sodortad
az egész világot.
Lassan egy éve annak, hogy elmentél,
Elmentél tőlünk és örök álomra tértél.
Felsejlő gyermeki emlék,
Hiánya lelkemet sújtó lék.
Minden nyáron a kertkapuban várt,
Mosolya feledtette a nyűgös iskolát.
Tudom, nagyon rég volt, de mintha ma lett volna,
Még látom, ahogy ott vársz a kicsiny ház alatt.
S úgy érzem, mintha kezed még most is átkarolna,
Bár e háznak vidám fala már oly rég meghasadt.
Drága nagyim! Te mindig bennem élsz!
Nem koptatja lábam a temető kövét,
mint sokaknak, kinek eszébe jut épp,
halottak napján illendő, hogy emlékezzék.