Múlt
Csak ballagtam és hallgattam, mit mesél az utca.
Rég letűnt időkről, mely nem lesz soha.
Némán figyeltem, hogy repül fölöttem az idő.
Szívemre rátelepedett egy igen súlyos kő.
Emléked bennem él
Emléked bennem él,
örökre elkísér
intőn rám vigyázva,
a reménynek útjára.
Egy kérdés csupán
Időkapu, ha megnyílna,
a múlt homályába tennék
pár lépést,
édesanyámnak tennék fel
kérdést!
Sötét ösvény vezet időtlen,
Itt nem jár már az idő sem...
És Isten már megada` a siker,
És lény már éli, öröm.
Búja hamar csendes
S váltja életöröm.
Magányos vonat visz tova,
Útja sem volt jó soha,
Célja is csak mostoha,
Így marad meg egymaga.
A meszelt falakon
megkopott a festék.
Nagyanyám már alig...
És alig az emlék.
Leoltottuk már a villanyt,
de még nyitva a garázs,
látom, hogy a kazánunkban
piroslik még a parázs.
Menetelés, nem több ez éjszaka,
Időnként feldereng az éj szava,
Ki szemmel lát, az vakon megy,
Útja lesz ím, kopár hegy.
gallyal tapogatott kerítésről
az arról lemálló festék színe,
az ünnephez illő terítésről
az elsózott olajleves íze.
eltakar a kudarc,
mit belém neveltél.
emlékszem a redőkre,
mikben engem szerettél
úgy, ahogy csak te tehetted,
úgy, hogy sose feledjelek.
Fekete gőzös jár végtelen,
Állomást keres szüntelen,
Hol egy élet vétetik,
Mindig időben érkezik.
Égen régen veres tenger,
Emlékezni máig sem mer,
Hirtelen jött látomás...
Mosoly ül ki az arcomra,
mikor megidézem a gyerekkoromat.
Mikor az életen még nem gondolkodtunk,
mert még csak gyerekek voltunk.