Mosoly
Az arcomon a mosoly csak annak jele sokszor,
A megfejthetetlen
Táncol pilládon, krém-puha ágyon
nyárízű csókokkal hallgatag int.
Emléken libben, álomszín kertben
virághintából vágy-illatot hint.
Szőke lennék, kék szemű,
kunságomban nem konok.
Lennék hűvös, egyszerű
- cseresznyeszáj, mi locsog.
Légy a titkom,
titkod leszek,
titkot adok,
titkot csenek.
Álomtündér perdült, fordult,
reám csókolt pöttynyi csodát,
csipketövis oltalmában
elhintette csillagporát
Hajnalban zöld
parkban
tarka cica ül a
fűben.
Hajnali, ringó, zöld
gabonatábla, s apró
őzikefejek riadtan
kukucskálva.
Karodba zárva,
és mosolyodat látva
végre feltámad a hajnal.
Bársonyszálakon
búg a hangod,
repedéseimen oldódik
a simogatás.
Tárva volt a tündérkapu,
átléptem rajta én bátran,
amit láttam, az nem tabu,
mesélhetek róla másnak.
Elindult a szarkaláb,
egyet-kettőt lépett
szeme körül az arcán
mutatott sok évet.
Ritának
Édes csókod égeti ajkam,
Illatod szeretem, s megmarad rajtam.
Szemem szemedben elveszni vágyó,
Melletted dobbanó szívem, mint harcba készülő ágyú.
Karjaimban keresd helyed, mert ez mindörökké tied.
Egy nő van az életemben,
akit nagyon szeretek,
kivel egész életemben
nagyon boldog lehetek.
Lelke sötét, mély börtönébe zárva,
a halovány fényt, mi fent csillan reményként,
csak alulról lesve üldözi, a szabadságot várva.
Haragos, tébolyult lidérc,
ki bezárta,
kínozza s fojtja,
elemészti teljesen,
folyton csak darabjaira hullik csendesen.
Szépnek szántam a szabadnapot, mégis úgy esett,
hogy ma emberes, szemgolyót szaggató szél kerekedett,
s a felhők mögül előúszó nap koronáján
elméletem szerint vagy ezer bozont keletkezett.