Megtörve
Emlékezem
E szent napon
megdobban szívemben
az elmúlás érzése.
Megtörve, és érezvén, hogy talán boldog nem leszek soha,
elgondolkodva, van kegyesség, vélem az élet miért ily mostoha?
Egy hónapja nem írtam verset,
nem érzek hozzá kedvet.
Pedig lenne miről írni,
gondolatokat papírra vetni.
Hol van már az az idő, mikor szívből szerettem,
Magamhoz öleltem, el soha nem engedtem?
A szívem kihűlt, megkövült, szép lassan megdermedt,
Elfeledett minden érzést, álmot s szerelmet.
Szárnya szegett angyali érzések
Karomba zárva ringatom a Holdat,
könnyekben áztatva arcom, kutatom a múltam.
Emlékek ezrei vesznek körül,
hallgatom a szót, szívem kimerült.
Megtörve ülök a csendben,
S tűnődöm, mit is kéne tennem.
Mélypontra estem, s nem találom helyem,
Csak most vettem észre az összes cselekedetem.
Nehéz ihlet egy szomorú versben,
Üres dallam egy üvöltésben.
Én, kinek az arcán mindig mosoly
Te, akinek sose mutatom
Te vagy az, akiért igazán élni tudnék,
Hitvány természetemmel, ha megküzdhetnék
Elrepítenélek téged a felhők közé,
Mely világot belőled építettem fel,
Színeztem ki a szeretetemmel
Ahol az idő megszűnik, minden bánat eltűnik...