Lelkem
Szeretnéd, óh, mondd, szeretnéd,
hogy az élet szebb legyen?
Hogy megtaláld lelked kincsét,
s mindig boldoggá tegyen?
Végre itt járkálsz felém,
Gyere, most zárkózz belém.
Szívemben megágyaztam,
Nyugodtan elfáradhatsz.
Bent a szobámban
jó, meleg tűz ropog,
kint az őszi ködben
csendes eső kopog.
Jöttél s
elsuhantál.
Semmiből tűntél elő,
reményt ébresztettél,
értelmet adtál egy szürke létnek...
Álmaimban megjelent egy nő,
Nevemen szólított, és hozzánő,
Hozzánő a szívemhez, lelkemhez,
De ő hasonlított egy szellemhez.
Furcsa, egy régi-új jellemhez.
Életem?
Kedves szó, nem jó mégsem,
mulandó, nem végtelen.
Angyalaim segítettek, hogy téged válasszalak,
hisz ezen a szép napon elfogynak a szavak.
Esőcseppek hullnak,
könnyem arcomon csorog,
egy fénykép a kezemben,
némán ballagok.
Meg tudom élni a perceket, igaz szerelmünket
Meg tudom élni a perceket, igaz szerelmünket,
Megmagyarázni az érzéseket nem lehet.
Mi lenne vélem nélküled?
Ez nem csak kérdés, nem talány!
Felfalna rettegett magány!
Lelkem, akár üres terem,
úgy kongana, s lélegzetem
sötét ábrákat festene,
és rimánkodnék: - Este ne...
Sokszor emlegetett
ismeretlen ismerős.
Minden ember félelme,
hogy egy napon előtör.