Lelkem
Álmaimban megjelent egy nő,
Nevemen szólított, és hozzánő,
Hozzánő a szívemhez, lelkemhez,
De ő hasonlított egy szellemhez.
Furcsa, egy régi-új jellemhez.
Életem?
Kedves szó, nem jó mégsem,
mulandó, nem végtelen.
Angyalaim segítettek, hogy téged válasszalak,
hisz ezen a szép napon elfogynak a szavak.
Esőcseppek hullnak,
könnyem arcomon csorog,
egy fénykép a kezemben,
némán ballagok.
Meg tudom élni a perceket, igaz szerelmünket
Meg tudom élni a perceket, igaz szerelmünket,
Megmagyarázni az érzéseket nem lehet.
Mi lenne vélem nélküled?
Ez nem csak kérdés, nem talány!
Felfalna rettegett magány!
Lelkem, akár üres terem,
úgy kongana, s lélegzetem
sötét ábrákat festene,
és rimánkodnék: - Este ne...
Sokszor emlegetett
ismeretlen ismerős.
Minden ember félelme,
hogy egy napon előtör.
Megadnék mindent, mit lényed kíván, bárcsak élnél.
Ölelő karomba fognálak, ahányszor félnél.
Magaddal vitted a szívemet és minden álmot,
gyötrődő gondolatok csupán, amiket látok.
Leborulok most is eléd, hajlott háttal öregen,
megcsókolom lábad nyomát, mert még ma is szeretem.
Arcom ráncos, hajam fehér, szemem mégis rád ragyog,
szeretlek, te drága lélek, egyedül tiéd vagyok.
Szemeidnek tündöklő fénysugára
Szemeidnek tündöklő fénysugára,
megolvasztotta fagyott szívemet.
Rám találtál hát végre, valahára,
s örül a lelkem, hogy végre itt lehet.