Lélek
Hol van az én messzi hazám,
hol vár engem régi babám?
Elmúlt már sok tavasz és nyár,
még mindig hiszem, ő reám vár.
A szív nem felejt...
...Jöttem a földre, hogy bosszút álljak... (?)
Mindazért, amit elszenvedtek teutánad.
Részlet
A lelke hívta az én lelkem. Halkabban, mint a templomi harangszó...
Attól, hogy neked csupán csúnya,
Valójában lehet szép...
Pünkösd napján is figyelj nagyon, kérlek,
légy nyitott, ha feléd fordul egy lélek,
talán azért, hogy szeretetét adja,
vagy tőled szereteted elfogadja.
Ünnepek körül megkísért a vágy,
fájó szívem a múltba visszavágy.
Gyökereink hívogatnak néha,
jó lenne visszamenni a múltba.
Emlékezem olykor néhavolt szerelmeimre,
s előkerül az a kérdés, mi fogott meg benne.
Állsz a tükörben,
Eszedbe jutsz, ahogy nézed magad.
Túlcsordul a víz,
Látásod térben, időben ragad
Ég és Föld között ma elindul a lélek,
hozzátapadt álmok, gyermekkori évek,
tiszta fénye szélén csokor lesz virágból,
hogy ne érezze még, mi lesz majd a távol.
Az anyai szív sosem pihenhet,
Feladatból sok van minden reggelre.
Gyermekét mindig vigyázza szeme,
Sokszor fáradt, de énekel a lelke.
Altass el, ha karodba hullnék.
Ringass szíveden, légy a menedék:
Hadd zárkózzak be lelked mélyére,
Hogy ne legyenek köztünk millió fényévek.
A remény
Egy végtelen,
Életre szóló engedmény.
Egy kulcstalan szobában,
Egy lyuktalan zárkában
Mid marad, ha nem reményed.
Érzem köröttem sok megélt évem,
Amint most rám ragyog a napsugár.
Élővé ébredt fel fáradt lelkem:
Felvidít a daloló kismadár!
A mindennapok hömpölygő sodrásában
megannyi nemes gondolat,
határtalan gazdag a szókincsek világa,
ahol összeérnek az érzelmekkel szőtt szavak.