Lélek
Van, hogy meg kell állni. Van, hogy befelé kell figyelni.
Van, hogy nem hallod szíved szavát, és ha tetszik, ha nem, a vállalt út vár most terád.
Félelmed nagyobb volt, mint a valóság.
Nyitott az út, ami most vár terád.
Lágyan ringatózó csónak.
Csend van, nincs helye szónak.
Benne ülünk - mi ketten.
Egymás szemében a minden.
Az emberek célja boldogság,
Egy életen keresztül hajszolja,
Ezért eped s fárad oly sokat,
Ki tudja elégíteni vágyát.
Hová tűnt pillangók által szőtt, rózsaszín lelke,
tiszta, ártatlan léte?
A szép, vörös hajadba
hogyha belekap a szél,
máris megérzem, hogy az
élet új rosszat ígér.
Mindegy, merre mész, hol éled új életed.
Milyen új testben keresed a másik feled.
Megtalállak mindig, bárhol is legyél.
Fényévekre tőlem is születhetnél.
Benned él a végtelen
színes életképeken
gyermekkorod kékjével,
megérint a békével!
Tévelygésem
Az agy és a szív húrjain is ez zenél,
mégis összezavarodik, ki lélekről beszél...
Hallom a kacsákat, a tücsköket, a baglyokat,
és az éjszaka megelevenedik.
Látom a csillogó Tejutat,
és az Égbolt élettel megtelik.
Az emberi Lélek
Törékeny.
Gondoskodást érdemel, és
Szeretetet.
A lélek biztosíték bennünk
Örök halhatatlanságra.
A test csak porhüvely, ahogyan
Magasra törő sas kalitkája.
Ha nem nézek az égre,
Olyan szürke minden.
Az anyag börtönében
Nehéz fényben hinnem.
Álmomban arra ébredtem,
A világ eltűnt teljesen.
Csendesen zuhantam
A semmiben,
Csak annyit éreztem,
Hogy létezem.
Ötven év felett is
lehet szép az élet,
őszi virágzásban
szomjazik a lélek.
Ma megpihen bennem a vágy,
s elcsendesül a gondolat,
halkan dobog a szív,
nem zakatol úgy, mint egy gyorsvonat.