Lélek
Szeretem az éjszakai csendet,
Magányos tüzek fenn színre kelnek,
A merengő végtelent csodálom,
Ha nem jön szememre nyugodt álom.
Kis, talpalatnyi csend, mi elvarázsol,
Röpít messze nagyváros zajától.
Jöttem, mert vágytam már béke szigetét,
Erdő öleli szívem melegét.
Koszorúk és krizantémok
gyűlnek ma a sírokon,
minden egyes emberszívben
felsajdul a fájdalom.
Elmélkedés mindenszentek napján
A sírokon sok szép virág,
mindenszentek napja van,
csendes, békés most a világ,
szeretteink alszanak.
A szeretet az örök,
S mint zúgolódó tenger, feltörök,
S a sziklák éleit simítom s töröm szét
Meggyötört, viharos lelkemmel,
S ez az erő van, hogy letaszít,
S van, hogy égig emel
Csillagok ünnepe
Múlt otthonában
Körbeölel a csend,
Mécsesek fényétől
Ma ragyog a szeretetkert...
Fáj
Fakeresztek, fejfák,
ej, hát!
Jaj, mi ez megint,
mi meglegyint!
Ki nem látja meg a szépet,
az meg sem érdemel téged!
Ne a külsőt vizslasd,
a belső hangot kutasd!
Milyen csodálatos élmény a gondolat,
a szív érző húsából sző álmokat,
csak jön, ahogy a tél, a tavasz, a nyár,
mint egy jól hangolt hegedű, oly szépen muzsikál!
Testemből kizuhant a lelkem,
a padlóra koppant szép csendben.
Valami közeleg
Őszben zöldellő, nagy
napra készülő, becses
virág, november
elsején tiéd a világ!
Hívó szavak az ismeretlenbe,
magányos Csend Hangja, mint tenger
hullámai, küldik kereső lelkemnek
az üzenetet: Ébredj! Ember!