Lázadó
Jegesen lángoló, izzó szemek,
fagyosan égő áldozat.
Örök, duzzadó kárhozat,
meg nem értő, kettétörött szívek.
Ki vagyok Én,
hogy még mindig szépnek látlak,
mikor elhagytak
az erősek, a bátrak,
mikor megcsal téged
a hírnév, a mammon,
s már Én is csodálkozom
Önmagamon...
Messze-néző nótákkal rázzák föl a hajnalt,
Dülöngélve falakért nyúlkálnak,
az Istent kérik: adjon több reményt!
Kik, mikor tisztán a kapuba kiállnak
S messzire kiáltanak:
- Igaz szívű emberek, hol vagytok?