Látomás
Gesztenyefák árnyai alatt
az őspadnál jártam délután,
átölelt a régi hangulat,
elmerengtem egy dal ritmusán,
...és valónak véltem fényeket,
- igaznak hitt furcsa pillanat -
képzeletem játszott csak velem,
mert a padnál Téged láttalak.
Lidércálmon csüng a hajnal,
napfelkelte közeleg,
kósza álmaim kergetem,
mint a szél a felleget.
Patak csordogál lankás hegyoldalon,
Felkelő nap csillan e folyamon.
Itt élek e szép földi világban,
Elindul lelkem a szellemvilágba.
Látom földünket ragyogó kékben,
Aranyháló védelmezi a térben.
Látomás templom felszenteléséről
Mesés templom előtt állok,
Harangok megszólalására várok.
A két torony égig emelkedik,
Csodálatos barokk stílusa környezetbe illik.
Csendesen, meghatódva ballagunk,
Stációknál imádkozva meg-megállunk.
Megnyílik az ég, látomásban ott vagyok,
Jézus, Mária vezetik a bűnbánó zarándokot.
Ma láttam az oktalan vak gyűlöletnek arcát:
Tekintete lángolt és szája mocskot fröcsögött.
Északi égbolt,
Földi félhomály -
Szürkület van,
S egy újabb látomás.
Templomban áhítat csendje,
Piciny leányka vár keresztelésére.
E bájos tündérnek Júlia a neve,
Papi szertartások elkezdődnek vele.
Fogynak már a mérföldkövek utamon.
Lihegve megállok, - kalapál a szív -
A fákban csendes nyugalmat találok,
S az útszéli mély árok magához hív.
Testben távol vagy, kedvesem,
De lelkem érzi lelkedet,
Így a távolság eltűnik...
Rég láttalak, kedvesem,
Hiányodtól sokat szenvedek!
Olykor magam elé révedek,
Lám, rád talál a képzelet.
Szívem közepében
Életre kel lényed,
Így jelensz meg előttem,
Mitől oly boldog létem!
Alkony borul már a tájra,
vízbe merül most a Nap;
rámosolyog a halászra,
szétnéz a hínár alatt...