Kutya emlékére
Nehéz a búcsúzás, de egyszer meg kell tennem,
még karmaid koppannak a konyha kövén,
még ott a tálad, friss víz edényedben,
de már ott pihensz a kertben, a bokor tövén.
Kartonpapírágyon, elnyűtt pokróc alatt,
Már álmodni sem mer, szíve fáj - meghasadt.
Kopott, ócska rongyok melengetik testét,
Rég nem látott álmot - nem várja az estét.
Élt 13 évet
Nem keres már a nagy szemével,
Nem követ tekintetével
Toto, a kis francia buldog,
Ki velünk volt igazán boldog.
Elaltatott kutyámnak
Melletted nőttem fel,
És te kísértél el
Egy gyermekkoron át.
Utolsó napjaidban, két kis szemed világa,
Mindig engem követett,
Te szerettél úgy, mint senki,
Köszönöm a hitedet...
Röviden az elmúlt 9 évről
Boldogságot adtál, mint a fény,
Beragyogtál minden percet,
Loholtál felém büszkén, kedvesen,
Majd megálltál a teraszon, mert tudod,
Tudtad, mi a rend.
Kérve kérlek, maradj velem,
Még egy órát, még egy percet.
Figyelem a lélegzésed,
Meddig bírod, meddig kéred.
Végigkísérnek hazárd utadon,
mint udvarlód, egészen hazáig.
Vigyáznak rád halálod napjáig,
míg elnyel a föld és a nyugalom.
Sohasem gondoltam, pedig volt már kutyám,
hogy ilyen fájdalmas lesz egyszer az elválás.
Nem voltál sohasem ennyi ideig távol,
csak telnek a napok, és nem látlak sehol...
Regélnék én ebemről édes emlékeket,
közben az arcomra hullnak a bánatkönnyek,
felejthetetlen pillantással nézett reám,
körtánccal ünnepelt ő hazatértem után...
Örökre a szívembe véstelek,
sírod előtt tisztelettel letérdelek.
Millikéhez
Te voltál a Fény, Te voltál az élet,
melegség, napsugár a téli hóesésben.
Legdrágább Kincsünk, a szemünk fénye,
ölelő karunk minden rezdülése.
A mosoly, az öröm, minden, mi szép volt,
szerettünk, Millike, tiszta szívünkből.
Egy karácsony reggelen kezdődött a csoda,
Pici, sötét teste reszketett a fehér hóban.
Lehajoltam hozzá és a kezembe vettem,
Gyengéden simogattam, hazavittem s megetettem.
Hiába ontja melegét a nyár,
hiába az éltető napsugár...