Kutya
Nézd, a mi kedves Tacsi kutyánk
egy jó ideje süket s megőszült.
Rágni se bír, járni is alig,
de a gazdiért szinte megőrül.
- Lesz még... lesz még kutyára dér...
minket dús bunda véd, meleg!
Városi dzsungel
Hajnalban az utcát járom,
mellettem a jó barátom.
Egyszerre csak hallga-hallga,
hisz ez az oroszlán hangja!
Drága kiskutyám, ki fentről néz már minket,
Nem volt még olyan kutya, aki így megérintett.
Elhunyt Nevelő apámmal, neked szintén féltő gazdiddal, ha jól hiszem, még találkozok,
De az én szeretett házi állatomat, hogy valaha újra látnám, szerintem hiába ábrándozok.
társak
Kitartóan tanítgatta
türelemre, fegyelemre,
szeretetre, egyebekre.
Okos szemébe ha nézett,
látott feltétlen hűséget.
Van egy kutyám, neve Fifi,
alig látszik, olyan kicsi.
Elég, Fifi, a kalandból,
nem látszol ki az avarból.
Veszett kutya tombol bennem,
eltépte a láncait,
az engem őrző angyal is
összecsukta szárnyait.
Felkel a nap, majd lemegy hamar. Csak várunk.
Éjjelente a csillagok alatt hűvös beton az ágyunk.
Már tele a pocak, de még zárva a kennel,
Átutazóban jár csak felénk a legtöbb ember.
Gépiesen emelem számhoz a kávét,
Maradjak? Úgy maradnék még!
Édesanya! Ez egy csacsi?
Nem, kisfiam, ez a tacsi!
Egy vakkantás, kilenc pacsi,
Ez a kutya kicsi tacsi...
Téli fagyban, hóesésben állva,
Éppen a buszra várva,
Kiskutyám az ölemben,
Melegség a szívemben.
Őrversek
Bundája, mint az éjszaka,
Futkos a telepen jobbra, balra.
Majd lefekszik előttem a porban,
Sunyin tekint rám, és morogva.
Kint az utcán, egy szép napon,
Ült a padon egy vénasszony.
Nem szerette a gyerekeket,
Párat már megkergetett.