Kívánság
Adott az élet valamit
valamiért, valamit (mit?),
mézédeset, túl keveset.
Nem hiszem! Csak ennyi lehet?
2. rész
Május harmadikán üljük Irma napját,
adjuk meg hát neki rendesen a módját.
Szép virágcsokorral köszöntsük fel őket,
úgy alapozzuk meg a boldog jövőnket.
Hagyjuk hátra, ha volt, haragunkat,
békével a lelkünk sokkal boldogabb.
Bajunkban őszinte barátra találjunk,
könnyebb legyen elviselni fájdalmunk!
Jó szívvel forduljunk a rászorulókhoz,
nem tudhatjuk, ki milyen terhet hordoz.
Fáradt fűz ölel magányosan,
Szél sem suttog magában,
Halk fészkelődés, apró rezzenés,
Nádas közt kis neszelés.
Asztalokon fazék lencse,
Kísérjen el a szerencse -
Ami rossz volt, elillanjon,
Derű soha el ne hagyjon!
Fénnyel táncol az ég,
Nem búcsúztat még,
Most is szépet remél,
Hogy holnap újra felkél.
Tündérkéim, repkedjetek,
szépítsétek meg a teret,
javítsátok meg a házam,
többi munka ma még várhat.
Én néha csak úgy lennék,
A világ végére mennék,
Hogy ott csendben leülve
A semmi hatalmán merengjek.
Szívemben egy vágy,
Oly végtelen kívánság.
Lelki gyötrelem...
Nem akarok én sokat,
Csak ölelő karokat,
Ahová elbújhatok,
Ha védelmet óhajtok.
Úgy emlékszem rája, mintha ma lett volna,
gyermeknap reggelén kelepelt a gólya.
Ki is szaladtam én a házunk elébe,
sárgalábú gólya szállott a kéményre.
Szelíd arcom kicsi bárány.
Légy ma te is kedves sárkány!
Dühös tüzed ne is égjen!
Jöjj és játssz velem a réten!
Talán egy aranyhalat,
Ki lesi minden kívánságomat.
Vagy egy bohóchalat,
Ki csak a szívemmel játszogat.