Kitartás
Iambic Pentameter
Az életút, mit itt bejártam én,
előre láthatatlan, érdes út.
A gyermeteg fohász imák s a fény
sok évtizednyi tűzben, égve múlt.
Már elérkezett a ballagás,
készülhetsz a felnőtt életre,
szükséged lesz a kitartásra
és a legjobb képességedre.
Szól az utolsó csengő,
egyszer minden véget ér,
mégis menni tovább
az úton, amelyre születtél.
Gyöngygömb-bimbókkal virágosított idő,
rózsafüzér ölel ráncos kézfejet...
Farkasszem, macskaszem végzet a javából,
Szörnyek tengerén spuri a cápáktól.
Rémes rím-kavalkád, áldozati ebéd,
Verejtékben fürdik a vézna veréb.
Lépteim olyanok, akár a lépes méz,
lábaim földhözragadtak, s az egész
inkább olyan, mint egy vérszegény vánszorgás,
nehezen megy nekem a zarándoklás.
Időnként önmagamból merítek,
Gyöngyeim szótlan szalagok,
Mosolyból várat kerítek,
Megtépett múltat faragok.
Világítótorony a távolban
Azt sugallja: biztonság, menedék!
Odamennék, de testem láncokban,
És egyre visszahúz egy nehezék.
Hajnalok hajnalán kell kelnem,
időnként ilyenkor kótyagos a fejem,
felteszem a tűzhelyre főni a kávét,
öreg kotyogós lefőzi pár évig tán még.
Szia, ne haragudj, hiányzol,
Gondoltam szólok, amíg még emlékszel
Rám.
Kétszázadikra - Bicentenárium
Zöld réten piros pipacsok,
Felkiáltok halkan, itt vagyok!
Merengve lépkedek hosszasan,
Életem értelmét keresem lázasan.
A tegnap szőtte össze fátyolálmaink,
Lobbanó csókok pecsételték meg sorsunk,
Szárnyaidon repültem át rögös életünk,
A ránk szakadó világban is egymásért éltünk.
Rettegés, mi pillanat hevében görcsöt ránt,
Gondolat s emlék, nem kérted, mégis bánt.
Ezredszer sem kímél, szíved nyárban is fagy,
Megtépett sorsod fél, látom, békétlen vagy.
Mint fiókba zárt szabadság, kulcsát az nem leli,
Tébolyult lélek, de nem rossz az, csupán emberi.
Tíz!
Végre forr már a víz.
Kilenc!
Temérdek étel, mindenki ínyenc.
Whitesnake tribute
Hallgatlak téged, te áldott zene,
Mikor a szívem a saját fejemmel van csordultig tele.
A pillanat, mikor minden hangjegy rólad s belőled dalol,
Nagyon megérint mélyen, legbelül valahol.