Kilátástalanság
Arany János nyomán
Mennek, mennek,
Egyre mennek,
Legjobbjai e nemzetnek.
Kerestelek erdő mélyén,
Körbenéztem gombák mérgén.
Lestelek már árok szélén,
Nem talállak lelkem fészkén...
Varjú ül a harangon.
Templom ez, vagy átok?
Megrázza szárnyát:
"Innen a temetőig látok!"
Ül
s csak hallgat,
szó nem jön,
a hang néma,
a levegő is csak tolvajként jár ki-be,
a könnyek viszont záporesőként hullnak
bele a végtelenbe.
Kezem szívem ritmusára remeg,
Tudom, testem is épp olyan beteg,
Mint fejemben a mű gondolatok,
Melyekbe nap mint nap belehalok.
Félregombolt ingdarab
Szamárfüles tintás lap
Medréből kijövő patak
Halvány kimondatlan szavak
Elsózott túl hideg leves
Termékeny föld túl gyepes
Hamar jött szerelem heves
Gondterhessége lesz jegyes...
Naná, hogy a pillangó-élet csillogás,
De próbálnál pondróként élni itt alant!
Régen történt, hogy az idill szobájában
egy buboréksóhaj ült tea gőzében,
egyszervolt reménnyel, régvolt csodájában
izgágán kóvályog, nem fér el bőrében
Széllel szemben mész,
ha a szépre törekszel.
Ebből meg nem élsz!
Nem értem, miért érzek így
s akarlak úgy?
Hogyan vetted el az eszem?
Téboly az egész, egy
reménytelen vágy,
tiltott gyümölcs,
melynek sosem érezhetem az ízét...
elmélkedés
Még vannak szép napjaim, ha a napsugár nem is ragyog,
Jönnek jó barátok, vidámak, társaság, mely csak csacsog.
Éj magányos, s szívem sajog.
Éles szilánk a fagy, húsba vág a szele,
düledező házra dértakarót terít,
egy ócska ablak, mi jégrózsákkal tele -
hűvös kristályvilág hatalmába kerít...
Nyolc éves voltam...
Apámmal álltunk az udvaron, néztük a kék eget,
És amit láttunk, az is sok volt, repülőgépeket.
Kelet felől bombázók szálltak felettünk, Budapest volt útirányuk...
Nem szálltak magasan, motorok bőgtek, pilótáknak ez volt... munkájuk.