Kilátástalanság
Maró érzés van most bennem,
Talán mulandó, talán mégsem.
Korláton robbanó vízcseppek esőt zongoráznak...
Képregény buborékvilágában a szavak áznak.
Kék ég dörgőre festette magát, nem véletlenül
kopog, zokog a vers, a történet - érezzük belül.
Jövőm ködében tántorgok, szabadságvágyam semmit sem ér.
Elszorul a torkom, árnyékba búvik, ki megtorpanva él.
Feszítem lelkem, új erővel indul minden újabb napom.
Reszket a térdem, de lehúzni végleg én mégsem hagyom.
Fagyott szívem hova rejtsem,
ha a tél lassan befedi?
Jégvirágba burkolt könnyem hova essen,
ha senki észre úgysem veszi.
Van olyan, hogy szívből érzel,
máskor csak elgondolod.
Választanál, de az ésszel
furán mennek a dolgok.
szavak ölelése vagy
a csendé
hagyni könnyebb
eldönthetetlenné
növelni sóhajtásból
sivatagokat
történetek
hitehagyott évfordulóit
őrizzük
parttalanságunk
kattog az agy vonatkerekein
a múlt táplálta számos gondolat...
Magas-tetőn ülök a sötétben,
egyedüllétem jobban látható.
Kontúrom éj-kék, kételyem éber
- figyelmesebb ébrenlét várható...
Monológ!
Létezésem kínját most elétek vetem.
Akartátok tudni, ki s milyen vagyok.
Végzetemnek célját sosem keresem,
Magamról már régen túl sokat tudok.
Egy rossz nap margójára
Kiért...?
Miért...?
Ha nincs kiért
És nincs miért,
Akkor értelmét
Veszíti a lét.
Arany János nyomán
Mennek, mennek,
Egyre mennek,
Legjobbjai e nemzetnek.
Naná, hogy a pillangó-élet csillogás,
De próbálnál pondróként élni itt alant!
Régen történt, hogy az idill szobájában
egy buboréksóhaj ült tea gőzében,
egyszervolt reménnyel, régvolt csodájában
izgágán kóvályog, nem fér el bőrében