Képzelet
Gesztenyefák árnyai alatt
az őspadnál jártam délután,
átölelt a régi hangulat,
elmerengtem egy dal ritmusán,
...és valónak véltem fényeket,
- igaznak hitt furcsa pillanat -
képzeletem játszott csak velem,
mert a padnál Téged láttalak.
Már kihunyt fényekkel olvasod az esti mesét,
s a hercegnek sincs többé lova.
Mérgező, guruló dobozban utazik elém
csak muszájból, mert neki nincs hova.
Elképzelem hogy szeretek
Szárnyalok szeretve szeretek
Beleremeg szívem
Elvesztettem eszem
Eltűnik súlyos mérgem
Ezt így képzelem
Fénnyel táncol az ég,
Nem búcsúztat még,
Most is szépet remél,
Hogy holnap újra felkél.
Fáradt fűz ölel magányosan,
Szél sem suttog magában,
Halk fészkelődés, apró rezzenés,
Nádas közt kis neszelés.
Szürke égbolton lágy fény dereng,
Hűvös érintéstől a test megremeg,
Bús álomból ébreszt a magány,
Ma még a remény táncra hív talán.
Ha az éjszaka a tiéd, az elköteleződés kié?
Ha csak a test a játékszered, ki lesz veled, ki fogja kezed?
Szerelemből mély szeretet, fordítva is mehet!
Elköteleződés kellene neked!
hullámsávot váltva rád fordulok
az éteren áthulltak a körém
kerített szekundumok
bennem fás szárú növény
vegetál ahogy lombom
érhálóját fonja gyűrűköröd
megdelejez egy bolond a dombon
rád hangolt űrhajótörött...
Megcsócsált s titkon kiköpött szóklisék
és nélküled-évek száraz törekén.
Látod, nem remegek már, hogyha belém
döbben a táblán távoli ősöd térneve.
A hajnali kertben szarkák csörögnek,
akartam, hogy felejtselek, de mégsem.
Szorongást támasztok szemergő ködnek,
hiányod ketyeg, és hagyom, hogy késsen.
Egyszerű, mint a faék vagy egyszeregy.
Mi maradt: csupasz lélekbőr, testmeleg,
egy fölhívni nem mert szám a kijelzőn,
meg nem írt levélre várni didergőn.
elgurult csendélet-
narancs a lebukó
nap mit elcsennének
kócos felhőlurkók
hiába rejted holt
szíveden szurok
skorpió csillag hold
alatt halálhurok...
azt hiszem nem tudnálak már ugyanúgy
olyan öreguras fáradt trubadúr
lettél egy lefutott színdarab után
a kezed is ráncosabb azóta tán
mégis itt kuporogsz szívkuckómban
hiányba fásultan tilalmas szótlan...
Sokszor hallottam: Szép az élet!
És hogy keresni kell a szépet...
Ám sokszor hiába igyekszem,
Amikor bánat gyötri lelkem.
Mennyi szép kincs
És mennyi sok rejtelem.
Sajnos otthon annyi nincs,
Ezért ezt a helyet keresem.