Képzelet
hullámsávot váltva rád fordulok
az éteren áthulltak a körém
kerített szekundumok
bennem fás szárú növény
vegetál ahogy lombom
érhálóját fonja gyűrűköröd
megdelejez egy bolond a dombon
rád hangolt űrhajótörött...
Megcsócsált s titkon kiköpött szóklisék
és nélküled-évek száraz törekén.
Látod, nem remegek már, hogyha belém
döbben a táblán távoli ősöd térneve.
A hajnali kertben szarkák csörögnek,
akartam, hogy felejtselek, de mégsem.
Szorongást támasztok szemergő ködnek,
hiányod ketyeg, és hagyom, hogy késsen.
Egyszerű, mint a faék vagy egyszeregy.
Mi maradt: csupasz lélekbőr, testmeleg,
egy fölhívni nem mert szám a kijelzőn,
meg nem írt levélre várni didergőn.
elgurult csendélet-
narancs a lebukó
nap mit elcsennének
kócos felhőlurkók
hiába rejted holt
szíveden szurok
skorpió csillag hold
alatt halálhurok...
azt hiszem nem tudnálak már ugyanúgy
olyan öreguras fáradt trubadúr
lettél egy lefutott színdarab után
a kezed is ráncosabb azóta tán
mégis itt kuporogsz szívkuckómban
hiányba fásultan tilalmas szótlan...
Sokszor hallottam: Szép az élet!
És hogy keresni kell a szépet...
Ám sokszor hiába igyekszem,
Amikor bánat gyötri lelkem.
Mennyi szép kincs
És mennyi sok rejtelem.
Sajnos otthon annyi nincs,
Ezért ezt a helyet keresem.
Hagyott el már barátom,
Hagytam is már el,
Lyukas folt a kabáton,
Kérek még egy üveggel.
az öledben
Képzeletben puha pléden
fejem öledbe hajtom.
Sétahajó úszik
a vízen lefelé,
Visegrádon vagyok
útban hazafelé.
Elveszett,
s nem lelem,
és lassan elemészt ez.
Elveszett.
Gyermeki szemedben önmagamat látom,
Ifjú szívedben még a csillagok élnek.
Hova tűnik, mi egykor még lángolt,
Mi oltja ki lelkünkben a szépet?