Kedves
Kopogtatott hozzánk kedvesen az őszi szél.
Síri csendben elrévedve az elmúlásról mesél.
Hallgasd, mily szomorúan, ellágyulva beszél,
Rózsaillatú nyáréjszaka csak emlékeinkben él.
Év végére várunk, új esztendő közeleg,
Jöjj velünk, Kedves, gyere és ünnepelj!
Mondd, ha megtetszik egy rózsaszál,
Letörve hervad el, holt és vázában áll?
Szeretet szeretetéről - kérdésemre - felelj.
Olyan nagyon kedves,
olyan nagyon drága!...
Este, ha lefekszem,
mindig vár sorára.
Bandi cica éppen nagy ívben tesz arra,
füzetembe írnék, ha nem aludna rajta.
Vörös rózsa, a szerelem virága,
illatozzál kedvesem házában.
Szirmod hulljon a lába elébe,
hadd sétálgasson rajta kedvére.
Kikelet, kikelet, mily kellem,
Ragyog rám a nap, repdes lelkem.
Szívemben szeretet, szerelem,
Kívánom, kedvelem, kell nekem!
Szerelem
vágyat kelt a mozdulat
titok ül a szádon
hozzám bújt a pillanat
karjaimba zárom
Esik eső,
jaj, már régen eseget,
ajj, sokáig voltam én a kedvesed...
Kedves Szerelem,
levelem nézd el nekem,
nem méltó ez az érzés írásra,
de talán célt talál, s nincs hiába.
A naiva (Tolnay Klári emlékvers)
Áttetsző kislány-mosolyod mögött élt a nő.
Aranyló szárnyon eresztett szélnek Mohora.
Bűnös világban áldás kísért, míg röppenő
tiszta életed izzó gyötrelme: muzsika.
Kérlek, szeressétek a gyermeket,
ha könnytől maszatos arcát látod,
mosolyogj rá, ne menj el mellette,
csitítsd, űzd el a szomorúságot.
És ott állt a kedves...
Törékenyen, félszegen.
Rozsdabarna haját
Fonta a szél csendesen.
Hallhatjuk hangját - "nyitni kék" - cinegemadárnak,
dalával udvarolgat a delelő nap fénylő sugarának,
ma csepegő eresszel köszöntötte a hajnal, a kikelet,
s máris pompás fészket, a fészekbe társat keresett.
Lucsok lepi a tavaszt váró tájat,
Néhol kukucskál egy-egy őszi levél,
Az évszakok közti szokott rend várat,
Ám a madárdal kikeletről mesél.
Bármikor, kedves,
ajtót nyitok neked.
Jössz vagy mész,
döntsd el, és kész.