Kapcsolat
Olyan szívesen lennék sín...
Engem sosem érne égető kín.
Futnék az egész világon át,
Látnám országok fővárosát!
Bemehetek Veled,
Foghatom a kezed.
Mindig ott lehetek,
De csak, ha szereted.
Zöld fák ölelésében hullámzik a tó,
Az Ég megmutatja, lelkednek mi való.
Aranylik a víz a napfényben,
Higgy hát a természet erejében.
Volt egyszer egy lány, ki kereste útját,
dalolva, vidáman indult neki,
kacskaringós ösvényen járt.
Nyílj meg, erdő, nyílj meg,
hadd lássam a szépséged!
Talán a sors keze volt,
Hogy egymásra találtunk.
A lángoló szerelmünk
Nekünk nyugtot nem hagyott.
Egymás szemében látják a jövőt,
egy(más) tettében az elköszönőt...
Szeretet - gyűlölet,
Fájdalmas bűvölet,
Könny szökik szemekből,
Nyál szökik szájakból...
Veled álmodtam éjjel, hogy hófehérben érkeztél.
Nyers, kimért és rideg voltál... engem sem kíméltél.
De bezárult az ajtó, és csak ketten maradtunk.
Karjaink úgy fonták át egymást, mint szívünk a világot.
A szerelem párolog,
Csak fűtsünk rá pár fokot!
A gondolat andalog,
Adjunk hát rá okot!
Elérkezett, mitől kissé tartottam,
a keserű tél, melytől óvakodtam.
A kellemes meleg átfordult, hideg,
és gyönyörű nyárból lett tél, mely rideg.
Várlak.
Ülök a némaságban
A foszladozó éjszakában.
Zavarnám már a sötétséget
Életeddel kezdtem el élni én is.
De hogy miért mondom ezt? Miért is?
Szemedben az éj ragyogott,
S benne láttam minden csillagot.
Fejét veszti a Nap, sír a Hold érte.
Áldozatot hoztak értem és érted.
Ne hagyjuk a csillagokat egyedül ragyogni,
Hisz elfelejtjük egyhamar egymást szeretni.
Apró tavacskaként indultál,
Csak néztelek, és egyedül magamat láttam felszíned tükrében.
Volt, hogy eső voltál,
Először lágyan cseperegtél, majd zivatarrá váltál és zúgó viharként tomboltál
különös érzéseket hagyva magad után:
szépséges fájdalmat,
fájdalmas reménységet.