Jövő
Az újratalálkozás emléke
Mondtam a könnynek a szememben,
most maradjon odabent,
rég nem látott rokonok jönnek,
most nem hullhatnak a könnyek.
Gyerünk, előre, magyar!
Küzdjél, harcolj és bízzál,
És szebb világ jön hamar.
Árpád hada sem volt rest,
Nem a léhaságtól lett
Magyar földdé Pécs és Pest.
Hogy mit kívánjunk a csillagok felé?
"Ne legyen katasztrófa az egész Földön."
"Hogy senkivel se történjen semmi baj."
"Ne szemeteljen senki", szép legyen, örök.
A csendnek a perceiben érzem, hogy átkarol a fénye,
Akkor világlik ki, mekkora a jövőnek a reménye...
Az ég távoli csillaghalmaza a csendet sugározza,
És csukott szemmel látom, a csendnek is van szivárványhídja!
Milyen távol van a Föld és az Ég,
beláthatatlan már a messzeség.
Mind többet akar és csontig rágja,
mindent magamnak, csak ez a vágya.
Fanfárt nem várok, sem talmi kis díszeket,
nem kérhetek többet, csupán a létedet.
Szöknek az évek,
jönnek és mennek,
jövőbe lépve
múlton merengek.
Barátunk volt akkor az idő.
Kacagásunk vízfodrot kavart,
amint belesimultunk a nyárba,
és maszatos arcunkkal szaladtunk
a felszálló vízpáraszivárványba.
Fejemen egyszer majd megül a dér,
reszketeg lesz a kezem, és görcsös.
A lélek majd a múltba visszatér,
lesz ott egy idős,
színes és csodaszép gyümölcsös.
hat igazgyöngy
nagyanyám
kék kötényében
mindig akadt pár morzsa
és jó szó... nekem
Fakapu zörren, majd kattan a zára,
letűnt korok porát kavarja a szél.
Rálépek a jövő nagy színpadára,
padlója márvány, az ajtaja acél.
Asztalokon fazék lencse,
Kísérjen el a szerencse -
Ami rossz volt, elillanjon,
Derű soha el ne hagyjon!
azt hiszem nem tudnálak már ugyanúgy
olyan öreguras fáradt trubadúr
lettél egy lefutott színdarab után
a kezed is ráncosabb azóta tán
mégis itt kuporogsz szívkuckómban
hiányba fásultan tilalmas szótlan...