Jövő
Meghirdetett farsangi bál elmaradt,
Ma Hamupipőke is otthon maradt.
Eljött végre a várva várt utolsó nap,
Az év utolsó miséjét tartja a pap...
Csak felváltva jönnek a holnapok,
Végtelen körforgásba lesznek tegnapok.
Rácsot, bilincset mosolyogva elfogadni,
És a monotonitásban megrohadni.
A tető szélén ült a jövő és a jelen.
Olyanok voltak, mint két idegen.
A jelen a kezében egy bort szorongatott.
A jövő olyan volt, mint egy élőhalott.
Vajh` ideér-e a szilveszter? Ez meglesz jövőre?
A pezsgőbuborék
Szép és olyan szivárványos.
Újhoz majd koccintunk!
*
Az idő halad, de
Helyzetünk... még változatlan.
Az utolsó metró még tétován fékez,
indul, zárjelzője lassan semmivé lesz.
Nem száll fel rá senki, minden peron kihalt,
kétezer-húsz végén vajon téged mi hajt?
Szöknek az évek,
jönnek és mennek,
jövőbe lépve
múlton merengek.
Annyira szomorú és olyan álságos
volt ez az esztendő, s lesz ez a válság most,
amibe csöppentünk, csöndes malacpersely...
Sokan megírták már, és keseregtek,
mit tennének, ha több életük lehetne.
Van, aki több embert szeretne,
van, aki több vagyont szerezne.
A lét számoltuk épp, mit svájci vendég
bérlet gyanánt lakásunkért leperkált.
A pénzünket szomszédok irigyelték,
és úgy nézett ki, új ügyfél rezervált.
Sötétlő tájban
ég-magas fáknak
tündöklő árnya
szemedbe árad.
Barátunk volt akkor az idő.
Kacagásunk vízfodrot kavart,
amint belesimultunk a nyárba,
és maszatos arcunkkal szaladtunk
a felszálló vízpáraszivárványba.
Roskadoznak a lombok.
Megsárgulva
néznek az égre,
engedélyt kérve,
szabad-e hullani már.
Senki nem mondta, hogy így lesz vége,
Kislányként mást álmodtam majd a végre.
Láttam ezüstös hajadat, ahogy fújja a szél,
Mikor kijöttél a ház elé.