Jövő
nem esik jól ma semmi,
olyan esetlen, halvány
minden mozdulat,
talán jobb lenne
magam félretenni,
talán nem zavarna
a tudat, hogy annyira
színtelen a most, és pont...
Én hittem neked,
Te hittél nekem,
Ő hitt nekik.
Mi mind hittünk nektek,
Ti még hittetek nekünk,
Ők hittek mindnyájunknak.
Ma még talán ápolgatjuk sebeinket,
Ám de holnap küzdeni hív az élet.
Keresztre feszítve, letörve várjuk...
Új a szél, és remeg minden levél.
Valaki a változásról mesél.
Fáklyával rohannak a hírvivők.
Szerintük már változnak az idők.
Megtérés
Kihalt, sötét utcán ballag a megtört szívű vándor...
Mintha a jelen
Is már távolodó múlt
Lenne, lehullott
Falevelek, alvó táj,
A Magok hó alatt már.
A magány édes illatát követve
Reám talál az oltalom követe,
Nincs többé, ki lelkembe tipor,
Nem lelé örömét az ördögi vigyor.
Itt a karácsony, fények, szép, víg tűz lobogását,
s gyújtani szívben a lángot van-e még ma erőd?
Úgy szeretnék madár lenni,
úgy szeretnék föntről látni.
Hol nemcsak a síkidom formálódik,
az egész már nem forgácsolódik.
A tér ereje más szemszögéből láttat,
már mit sem ér eszmék hasztalan csatája.
Friss remények, álmok, édes óhajok...
Hagyjuk végre egyedül a sok bút,
ne legyenek jövőre sóhajok!
Valamikor, régen
fogtuk egymás kezét,
valamikor, régen
néztük egymás szemét.
Boldogtalanság az,
mikor az éjjeli órákban
hallgatod az eső csengését,
és körbeölel a komor fal.
Érted szól most minden szavam,
Igen, hozzád, szívedbe.
Ébredj, lélek, érezd, az élet
Benne lakik mindenben.