Isten
Ágyad szélén ülök, napok óta nézlek.
Életedről már csak kezeid mesélnek.
Rég nem beszélsz...
Csended útján elköszön a lélek.
Talán sosem tudják meg az emberek,
hogy minden áldozatot értük teszek:
miattuk lettem kitaszított a Mennyből,
mégis forrnak irántam a gyűlölettől.
Akarjuk vagy sem, az teljesen mindegy,
mindenkiben ott lakik az Isten,
ahogy magunktól egyre távolodunk,
szükségünk lesz, hogy Ő megőrizzen.
Ha csak egy pillanat tört részében
Hozzád érhetnék,
Ha csak egy fuvallattal jött gondolat
Szívedben lehetnék,
Ha csak annyit mondhatnék...
Elvesztettelek! Elvesztettem magam!
Eltévedtem. Nem tudom, merre visz utam.
"Elkészült hát a mestermű,
tökéletes, mint egy óramű;
fogaskerekeinek folytonos forgása
hoz állandó változást a világba."
Zafír zajban fürdő lelkek
szalmaszálon megpihennek,
felvágynak a Jóistenhez,
Ő majd segít minden egynek
letenni a mázsás terhet...
Húsvét vasárnapján
üdvözlök mindenkit,
nem olvasok névsort,
nem hagyok ki senkit.
Gyermekkori hittanóra:
Jézus szava tanít jóra.
Egy-egy tövis egy-egy bűnünk,
imádkozzunk, higgyünk, küzdjünk!
A semmi közepén létezik egy város,
Zajlik itt az élet, igaz, nem szabványos.
Nem röpködnek soha itt káromló szavak...
Álmából kél a szunnyadó természet,
Ásítva ébredez, nyújtózik a táj,
Rügyet sóhajtva ringat új meséket,
Fátyol-zöldet lebben kócos fűzfaág.
Hálát adok Néked, Istenem,
mert részed lehetek e testben.
Saját képedre teremtettél,
s belém lehelted a Lelked.
Hatalmas mennydörgés
töri meg a csendet,
Uram, félelmemben
én Téged követlek.
Nézz le rám, ó, hogy is hívják,
Nagyhatalmú, kit nem nevezek.
Zúdítsd rám bűneim súlyát,
A keresztem hadd vigyem el.
Azt mondják, a nyuszi húsvéti.
Na de akkor mi, kérem, a bárány?
Hisz nem repül szelek szárnyán, s
ha jól tudom, nem is fácán.