Irigység
Ember az embert tapossa
Szívemben nincs harag,
a megbocsájtás él, hogy
ki s mikor, mit, kivel beszél,
az számomra mit sem ér!
Túl a kapzsiságon
Ti vízfesték illatú emberek,
kérlek, engem sose kövessetek.
Annyi színben vagytok a világban,
elkárhoztok mind a kapzsiságban.
Az élet és a lélek megrontója...
A pletyka sötét!
Félelem nélkül
Zöm hazugságot
Szül eredményül.
Ismét egy hónapnak vége lesz,
kísér a lágy zene és a dzsessz,
ragtimét hallgatni jó dolog,
lázasan kottákat rámolok.
...ha más is láthatja a kedvelt hölgyet.
Dicsekedne vele, más ne lássa meg,
nem tudja, mit tegyen, szíve megremeg.
Késői és talán hiábavaló szavak - a középkor "boszorkányaiért"
Nővéremnek, Helenának,
Egy bűne volt: az, hogy szép,
Akármerre akadt dolga,
Követte a férfinép...
Minden hajnalban kelni tortúra,
mert menni kell megint a melóba.
Irigylem az iskolásokat ilyenkor,
akkoriban nekem is sokkal jobb volt.
Száguldj el, rohanj el, kicsiny Tápió!
Lenéznek, leköpnek,
De ez csak provokáció,
Mert irigyelnek téged,
Hogy magad ura vagy,
Nem duzzadtál nagyra, de
Mégis folyó vagy.
Rossz szomszédság, török átok!
A szomszédnak lepcses szája,
Irigy neki fehér mája.
Pletykálkodik, rosszat mondd rád,
Te csak nézed... ezt a marhát!
Irigylem a lenge szellőt,
Mely andaloghat fülledt nyári éjszakán;
Irigylem a heves vihart,
Mely táncot lejthet tenger fodor-habján.
Addig-addig állok, amíg elszállnak az évek,
az álnok hétfő büntet, mert még nem érhet véget,
semmit se tehetek - csak mondogatom magamnak,
de ellenszegülök a meg nem értett szavaknak.
Avagy, üzenet a pletykálkodóknak
Rongyos szívrojtok közt nyakig elmerülnek,
annyira kutatnak, szinte megfeszülnek,
aprócska hibáid fintorral csodálják,
szép reményeidet szanaszét dobálják
Aztán senkinek el ne mondd! -
nem elég hosszú, hozzátold,
gyököt von, négyzetre emel,
minden érdemet bezsebel
A csiklandós nyelvén
más emberek baja,
kiköpködi nyeglén -
kinek mi a jaja.