Hóvirág
Hótakaró olvadozik,
langyos szellő fújdogál,
avar alól kis kardocska
üde zöldje kandikál...
Rezzen a táj,
ébred a Föld,
halk moraját
meg sose törd,
surran a fény,
megsimogat,
új a remény,
így hívogat.
dacolva a faggyal törekedsz az életre
hófehér fejecskéddel a fényre érkezve...
Tavaszt várni, jaj, de jó.
Kismadárként száll a hó.
Piros sapka, kék kis sál
Hamarosan odébbáll.
Tavasz első hírnöke
köszönti a várt tavaszt,
fehér ruhába öltözve
melegséget fakaszt.
Fehér hóvirágot
szép csokorba kötöm,
azt, hogy a párom vagy,
néked megköszönöm.
Az ősi, vén cseresznyefa
udvarunkban rügybe fakadt.
Kibújt az első hóvirág -
természet érzi a tavaszt.
Erősebben süt a nap, mondd csak, te is érzed ezt?
Fehér paplan melegéből csak egyvalaki ébredez.
Mocorog a föld,
hagymalányok ébrednek,
tavaszi remény.
Fagyos reggel kicsiny kertben
ébred már a hóvirág.
Nézd ______ itt a kikelet,
Nyílik _______ a hóvirág...
Édes, kedves nyulam-bulam,
Ez mégiscsak furcsa,
Fogad között harangozik
A hóvirág szirma.
Csöppnyi remény, hófehér,
Simogatja két tenyér,
Téli álom, illanó,
Apró gyöngyként csillanó.
Hagymalányok ébredeznek,
a fény felé igyekeznek,
paplanjukat félrerúgva,
hósállal és fejet hajtva,
zöld-fehérben alázattal,
jégtörő dac-akarattal.