Holló
Borzongás szövi be testem minden pontját,
mikor jellemed gondolata átfut megbabonázott elmémen.
Egy fa ágán üldögélt a holló,
vagy legalábbis ahhoz hasonló.
Szájában egy gyönyörű sajt fénylett.
Kívánta a róka ezt a szépet.
Vak tornyokban táncolunk pőrén,
társaink hollók és holt eleink,
halott állatok puha bőrén
csillognak sötéten vészjeleink.
A róka szomorúan sétál az erdőben.
Lelombozott, nem igazán van vicces kedvében.
Éjfekete szárnyra kélve,
Sötét éjben jót remélve
Szállni fel a magas égbe,
Földre végre visszatérve.
Ó, te madár, kinek ruhája gyászban áll.
Csőröd hegyével megmarnál?
holló voltam sápadt hajdan
fekete bársonytollú végzet
tudtam szívekben mi lakozik
s éreztem miként anyátlan elvérzett
Egyedül ülök,
egy elhagyott udvaron,
magányos vagyok
magányos nagyon.
Sötétség vesz körül,
csak két szempár ragyog rám,
hogy mi vár ezután,
elárulja talán.
tanmese másként: nagyoknak
A róka ült a nagy eperfán,
a szájában egy rágós holló,
mikor arra gurult egy sajt,
...vagy valami ahhoz hasonló.
Tétova kézbe
hajlott az álmom,
sóhajtok félve,
koppan az ajtóm.
Sajog ott belül, vergődik némán,
kicsiny kék-madár haldoklik - sorvad -
gyengül a léte, szűkül a vénám,
mellkasom tátong, egyre csak horpad.
Pihe a perc, az óra.
Madárraj árnya lebben.
Szállnak csupasz karóra,
tollászkodva felettem.
Valahol Azgardban Valholl
Hősöknek csarnoka áll,
ott trónol a legnagyobb úr,
Odin, az istenkirály.
Történt egyszer nagyon régen,
ment a róka erdőszélen.
Járt a szeme ide - oda,
éhes volt nagyon a koma.
Heves-fejűek érkezése hozta
az utcasarkot izmos izgalomba
identitásért, ékesebb jövőért
csaholni patrióta tüntetőkként.