Holdsugár
Tizenhét hópehely
horgolt hósipkák
hegyláncain holdsugár
hintázik halkan
*
kósza szélmosoly
korcsolyázik a tavon -
télbe zárt idill
*...
Az alkony közelít,
a Nap már nem vakít,
kár, hogy messze vagy,
kár, hogy nem vagy itt...
...Nem moshatja le tengerár,
Lábam vérpirosra festi,
Szörnyülködve nézi a holdsugár.
Reggel ölbe kapott a Nyár,
nevetve száguldott velem
gyümölccsel teli fák alatt,
pillangós, tarka réteken,
sárga búzamezőkön át,
hol megbújik a pitypalatty.
Messzire száll ez a kékség, eljön az esti sötétség.
Éjszaka fényei már, kedvesem is hazavár.
Mikor minden elcsendesül,
A holdsugár ágyamra ül.
Mikor a szíved oly messze száll,
Holdsugár fonódik át az éjszakán.
Mikor a szíved messze vár,
Ne mondj semmit, nincs, mi fáj.
Talán a tél, a szél, az éjszaka
Talán a csend utolsó versszaka
Vagy ennyi sem, mi itt marad
Ha szívünk végleg megszakad...
Lement a Nap
hegyek felett,
felhőt nem lát
a képzelet.
Öreg Hold aluszik,
Napsütésben semmit sem lát.
Most még napfény az úr!
Kedvesem, a Nap, alant jár,
Ásítva szívem estre vár.