Hold
Széjjeloszló felhők nyomán
Szirmot bont a végtelen,
Holdfátyolnak ezüst porán
Megigézett sejtelem.
Te vagy, Babám, szívem ezüstrózsája,
Éjjeli magasságok ragyogó csodája!
Az én Anyukám -
Fájó csendben távozott,
Az én Anyukám -
Angyallá változott.
Ha felszállsz a földről, meglátod a világűrt,
Hideg van, de a szíved, ki nem hűlt.
Látod játszani a Medvéket, s a Kutyákat,
A Vadásznak is jól megy az íjászat.
(3 soros-zárttükrös)
Holdfényben óvatosan napozok,
Átjár a fény, így kicsit sem fázok...
Holdfényben óvatosan napozok.
Ma reggel lilában kelt a Nap,
még sosem láttam ilyen szépet,
hálóruhája ráncait durcás szél húzkodta,
s kihűlt kémények mögé bújt a lényeg.
A mesém még tegnap kezdődött:
A macska a tetőn időzött.
Fente a fogát pár egérre,
egyet már kiszemelt előre.
Úgy várlak, Valaki.
Úgy szeretnélek, Valaki.
Karomban hordoználak,
Karomban tartanálak.
Kicsiny világ ez a mienk,
Bölcsője az embereknek.
De a bölcsőt mi már kinőttük,
E Földön elterebélyesedtünk.
A köd csak tornyosult,
a kertünk szürke lett,
a gyom is lekonyult,
mint téli sziluett.
...és hektikussá tesz fojtó ereje.
A harmóniát most csak elképzelem,
szívem lesz az idegesség mezeje.
Nap s a Hold
Akarlak, nyár s fénylő esteség,
akarom a csodás naplementét,
amikor a Hold már vádlón néz
a Napra, s küldi őt nyugvó hadba!
Tarka szürkébe öltözött este,
Hágott a narancségbolt helyébe,
S ködpamacsnak nedűs, édes teste
Libbent lent alvó fáknak elébe.
A Hold fénye csak félig festett,
hajnalban katonás az árnyék,
harmatos lábujjhegyen járnék,
a tél épp dudorászni kezdett.
Múlt időknek és maiaknak Holdja
Fogait szívta derék bátyám, a Hold
A régmúlt, letűnt, mesés estéimen.
Keblét cifráztatta meg szemeimen
S neki ásítottam emlékeimen.