Hit
Egy ápoló titka
Nehéz lépteim a megszokott úton,
mély sóhaj közt lépkedem...
megállok, csukott ajtó fogad,
s a szavak sűrűjében elveszem...
Már tíz éve annak hogy itt hagytál!
Tőlem még csak el sem búcsúztál!
Apu, - nélküled nőttem fel!
Apu, - nélküled lett belőlem ember!
Hűvös lábnyomodba
lépve álmodom ma
a bús reggelt szépnek.
Bennem tüzek égnek.
A torkomban dobog a szívem,
s nem értem, még mindig nem
és nem...
mert felfoghatatlan dolog a halál,
főleg, ha ilyen fiatalon
teszi, hogy rád talál.
Szeretnélek szeretni,
Szeretnélek ölelni,
Szeretnélek csókolni,
Önfeledten hódolni.
Mi fényt hoz belőlem elő a pokol,
Minden fájdalom, szenvedés és harag?
Mit emberektől kapok, érzem,
Ám az életem a szeretetből fakad.
Kint hull a hó, fehér minden.
Itt bent csupa könny van a szívemben.
Kint most fagy, de egyszer majd megolvad.
De itt bent a szívemben marad az örök fagy.
Hétfőtől vasárnapig, az estétől másnapig,
Reggeltől egész estig, gondolattól a tettig...
Ma láttam az oktalan vak gyűlöletnek arcát:
Tekintete lángolt és szája mocskot fröcsögött.
A hideg templom
falai között,
hova gyermekként
szíved költözött...
Megtérés
Kihalt, sötét utcán ballag a megtört szívű vándor...
Ébredésem minden napján arra kérem Istenem,
tartson engem kegyelemben tiszta szívvel, bűntelen!
Hisz tudjátok, ember vagyok, és minden nap elesek,
bűntelen csak Ő volt, Jézus, ki bűneinkért szenvedett!
Szétfoszlott álmok kendőbe kötve.
Jövődet látod egy ferde tükörben.
Őrizd vágyaid, hogy múltad szörnye
lelked virágát gúzsba ne kösse.
Hideg, esős őszi este Zsófi babáját kereste.
Benézett az ágy alá is és sírásba kezdett máris,
Merre lehetsz, Zsuzsi baba? Kérlek, keressük meg, anya!
Sötét is van, és villámlik, mi van, ha eltévedt s fázik?