7 soros rövid versek.
Hétsoros
Naptól napig látva, jövőt mit sem remélve,
Teszem a pontot, a vesszőt rímem elejére, végére.
A jókedv itala se tántorít el célomtól,
Hogy barátságunk egy életre szól,
Még ha ennek ára,
Hogy szívem bezárom egy skatulyába.
Sötét ég alatt magányosan, lyukas esernyővel álltam,
Fájó cseppeketől lelkem óvni próbáltam.
Valóban érzem-e gondolataid erős áramát,
vagy csak képzelem
s hagyom, hogy becsapjon egy hamis káprázatteli érzelem?
Vérben topogó lábak,
te és én, felettünk a csillagok.
Félek, remegek, megfogom a kezedet.
Melléd lopódzik a puhaléptű éj,
rád teríti csillagmintás köpenyét,
s az ég lágyan ölelő selyem-fövenyén...
Úgy hiszem,
Csillagokat keresel,
Kezed mégis kövek között matat.
Egy hónapja, hogy szívemben tél van, hideg tél...
Egy hónapja, hogy álomba már csak pár régi emlék kísér.
Ez erény a gondolkodónak,
kiben szárnyal sok-sok gondolat.
mulandó gyermekálmokon
tort ül a törött cserép
a tyúkhúr a csalán...
Üresen, egyedül teltek-múltak a hetek s napok.
Míg a sötét végül elrejtette a naptól fénylő holnapot.
Álarcodtól csupán szúrós pillantásod látom,
Ne aggódj,
Elég ez is, hogy csendedben a lelkembe gázolj.
Nem tudom, milyen lenne csókjaidban fürdeni egy nehéz nap után,
Megpihenni s érezni, hogy itt vagy nekem.
Sánta szánkó, eres sokaság.
Tömeg vagyok benned, s érlődő bor,
hol fészket rakott sivár, bíborköves nyáron...