Hazugság
Úgy lesnek rá éppen, akárcsak egy polinéz néz,
hiszen többet vetít tényleg, mint egy mozigépész,
mert szorgosan szalagon hozza s nagyban vázolja,
szóval rettentő gyorsan vánszorog a vászonra...
Mérföldkő
Évek óta rejtegetve
Családtag s barát elől,
Idén mindez felfedve,
S minden fal körülöttem ledől.
Búcsúzom Tőled, Kedves!
Most már útjaink végleg elválnak.
Sírok, a szemem könnyes,
remélem, mások majd Rád találnak!
Mézes-mázos fényszennyezés,
Hízelgő szavak mögött a kés,
Hogy a marhák megvakulnak,
Nyakába kötél a szabadnak.
Helyezkedés, új szemlélet,
Alakváltás szüntelen,
Biztonságát keresi
Mindenütt a becstelen.
Utállak
Nem tudom mióta...
Egyszer csak átfordult
Nincs határvonal
Egy hajszálnyi sem...
Sokszor megfogadjuk,
hogy nem engedünk többé senkit közel a szívünkhöz,
mert már annyiszor megbántódott.
Annyiszor összetörték.
Hé, Ember!
Mondd!
Ember vagy-e még?
Ember vagy-e még egy világban,
melyben magad is kárhozol?
...Vágyakozom, hogy lehessek valaki!
Hogy jól menjen a sorom!
Hogy elfogadjon a hazafi!
Kértem
Édes, fekete méreg járja át a lelkem,
kértem.
Kezdetben csábító ábránd volt csupán,
elhessegettem.
Anyám haknizik
Az emberek azt hiszik,
Hogy aki olvas pl krimit...
Akasztják a hóhért,
Akasztják a lelkem.
Hinni akartam
Az igaz szerelemben.
Fent az égen süt a nap
Forrón tűz sőt éget
Előre-hátra végtelen sivatag
Ahova a vándor épp betévedt
Magamnak
Egy személybe voltam mindig szerelmes, a szerelembe,
S nem a kiszemelt emberbe.
Őszintén be kell valljam,
Ha szerelmet hittem, szavakkal csaltam.
Hiszen bőrödön érzed,
borsódzik bele hátad,
hideg ráz, meg forróság önt el,
hiába hunyod szemed, ne lássad!