Hazugság
Kettőezer-huszonegy
Fázósan remegnek a fák
még félig zöld ruhában,
zsibbad a hal és a háló
a Tiszában, Dunában;
szellemként bolyong a remény,
lakhelye árnyék-ösvény,
jellemek csúsznak a lejtőn,
nem köti őket törvény...
A minden rendben van édes hangja
Miközben a hazugságok ringatnak
A hazugságok amiket magadnak meséltél
És amiket egymásnak mondtak a családi ebédnél
Certifikált próféták vesznek körbe,
kezükben eredetigazolással.
S röhögve néznek a tükörbe
marcipánarccal, cukormázzal.
Féltve őrzött emlékek
hazug szavakat suttognak,
melyek sose léteztek.
Tekints le rám Uram!
S ítélkezz felettem!
Nélküled járom utam,
Nem dönthetsz helyettem!
Ez itt a kérdés
Azt mondod, barátom vagy.
De sosem örülsz velem.
Állandóan idegesít a nevem.
Bűnös életek,
hazug emberek.
Semmibe vesztek
a tiszta érzelmek.
Hé, lány, tudod, hogy becsaptál?
Szép szemeid imádtam,
mosolyodra vágytam!
Gondolatok suttogása.
Ellenkezés őszinte kiáltása.
nem lehet kivasalni
az elmúlt pillanat gyűrődéseit,
amit meg nem álmodtunk együtt;
minden hiba más.
Miért irigy a szív,
mely célért nem dobog?
Miért dühöng eszeveszett,
s nem érti az okot?
1. Szívemben a harmatcsepp
óceánként tűnik fel.
Elrabolja lelkemet
és börtönbe űzi a testemet.
Úgy lesnek rá éppen, akárcsak egy polinéz néz,
hiszen többet vetít tényleg, mint egy mozigépész,
mert szorgosan szalagon hozza s nagyban vázolja,
szóval rettentő gyorsan vánszorog a vászonra...
Búcsúzom Tőled, Kedves!
Most már útjaink végleg elválnak.
Sírok, a szemem könnyes,
remélem, mások majd Rád találnak!
Mézes-mázos fényszennyezés,
Hízelgő szavak mögött a kés,
Hogy a marhák megvakulnak,
Nyakába kötél a szabadnak.