Haza
Lassacskán telnek az órák
Néha egy-egy ember kószál
Néma utcák halk zaja
Óvatosan lépkedő cipő koppan
Hűs szellő suttogott
álmodó hajnalnak,
napsugár bujdosott,
hol rügyek pattantak.
Zászlónkat csattogtatja a szél
Zászlórúdon zászlónkat csattogtatja a szél.
Kárpátokban már ezer éve él a magyar,
S bár a jelenlegi életünk több, mint fanyar,
A magyar teszi dolgát, és jobb jövőt remél.
Én nem vagyok Petőfi
S nem tudok harcolni,
Csak egy dolgot tudok,
Hogy én magyar vagyok!
Százhetvenhárom éve egy vers született,
Mely ma is megdobogtat igaz szíveket.
"Rabok legyünk, vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! -"
Mi, magyarok, összetartva,
együtt jutunk ki a partra,
felettünk, ha szél is forog,
hazánkban leszünk boldogok!
Megkérdezlek, vándormadár:
Két hazát mért választottál?
Melyikük ad otthont Neked,
Hol ver gyorsabban a szíved?
Magyarország - szőttes, szépen hímzett kelme,
sólyomszem-sarkából világnak közepe,
Isten meghímezte völgyekkel, hegyekkel,
bodrozta, formálta viharral, szelekkel
Forr a dalom, száll a szélben,
eső esik lenn a téren,
ráhullik a kokárdádra,
ne legyen a szíved zárva!
Aki egyszer hazát cserél,
Hűtlen ő, vagy nagyon merész?
Nem is hűtlen, nem is merész,
Lapozgatták a sors könyvét.
Paszternák és a répa
Kiálltak a kapuba.
Jön a cékla, patisszon,
Görögdinnye, karfiol.
A természet mindent adott,
Erdőt, mezőt hűs patakot.
Délibábos magyar rónát,
Legelésző marhacsordát.
Meleg, fűtött kis szobában
Csendben érik a gondolat.
Nem fagy kezed rá a tollra,
Ám az mégis meg-megakad.
"Hass, alkoss, gyarapíts",
Kérte népünk Kölcsey.
És az ember alkotott.
Hitt, remélt és dolgozott.