Haza
Olyan jó volt ifjúként hinni a jóban!
Inni szent igékből, bízni a szóban.
Embert barátként szeretni és élni.
Nem reád uszított, kitalálttól félni.
"Elindultam szép hazámból,
Híres kis Magyarországból."
Félve féltem visszanézni,
Ismeretlen útra lépni.
Méla búcsú fogja át lelkem,
A régi nagy hazaszeretetem.
Hazámnak zöldes tája,
Régen elbúcsúzó napnyugtája.
Mi, magyarok, összetartva,
együtt jutunk ki a partra,
felettünk, ha szél is forog,
hazánkban leszünk boldogok!
Ne törjön el a szó a versben,
gondolatát így tartsd kezedben
rímmel, ritmussal, hisz a mérték
a költészetben örök érték!
Hazánk könnye, eső áztat,
növeli az új búzánkat,
sárga kalász, színes rétek,
mutatja, hogy mennyit értek?
...bíznod kell még nemzetedben,
hiába, hogy országhatár
elválasztott 100 éve már!
Magad köré nézve talán nem találod
a szeretetből font régi, szép világot,
melyet sok éven át megadott az élet
gyermekkorod álmán dédelgetve téged!
Forr a dalom, száll a szélben,
eső esik lenn a téren,
ráhullik a kokárdádra,
ne legyen a szíved zárva!
Ének száll a szélben Szent István királyról,
kinek dicsősége nincs ma tőlünk távol,
ő nagy, erős hittel nemzetet teremtett,
értékként ránk hagyva a keresztény rendet,
Mégis megtörtént, hogy bölcs sámán és táltos...
Tokajról szépet mondhatok.
Ezer mondatot onthatok.
Három pillért énekelek,
Folyók, szőlők és a hegyek!
Cifra szűröm terítettem elétek,
hímes azon erdő, folyó s a rétek,
hímes azon a csillagút s az égbolt,
cifra szűröm újdonatúj be rég volt.
Gyerünk, gyerekek, pesti srácok!
Gyerünk, Buda, rajta, fiúk!
Ma küzdeni hívnak az álmok,
rögös, de miénk ez az út.
Piros hajnal az én népem,
olyan tisztán, olyan szépen,
mint a láng, mint a láng,
szétárad az éji égen.