Harmónia
szívemben
Benne vagy a reggeli napsütésben,
a reggeli kávémban Te vagy a mézédes ébredés...
Oly sok év telik el, mire
felismerjük a virágok illatát,
párájuk harmatpontig ér,
és mint manna-cseppek,
szívünk repedéseit megtöltik
nektár tavakkal.
Réges-régi boldog gyermekévek...
Anyám végtelenül jó szívének
hálám. Jósága könnyet ejt bennem...
Akkor huszonhét volt, s most már hetven.
Vándor, ki magad is a magánnyal cimborálsz,
és tudva hiszed, hogy nincs remény, hogy fáj.
Hidd el, a magány lehet szép,
ha a szépre épül a gondolat,
a keserv elfogy, elmarad,
és megtisztul a ködös lét!
Pókhálón ring a jövendő,
szelíd szél lebben hallgatag.
Mi lesz velünk, ha vihar jő?
Jaj, rettegem, hogy elszakad!
Úgy várlak, Valaki.
Úgy szeretnélek, Valaki.
Karomban hordoználak,
Karomban tartanálak.
Összehúzott szemmel
jön az ősz maga,
meg is borzong tőle
a holdas éjszaka,
rozsdásodó fűszál
harmatot inhalál,
míg száll az ökörnyál...
Gyöngyházkagylóban ring a lelkem
Szelíd, hullámzó érzelmeken.
Legszebb a rózsa, ha nevelik,
legszebb a nő, hogyha szeretik.
Legszebb az ég, ha kéket színez,
legszebb a szó, ha szívet hímez.
Mi lenne, ha az emberek a fényt látnák,
Körülöttük a sötétséget elhagynák,
Mi lenne, ha pénz helyett mosolyt lopnál,
Élj meg minden percet, barátom, s ne tékozoljál.
Fázós hajnalon
lankás dombokon
alvó hóvirág
megmoccan,
fenn a bérceken
jég van, végtelen,
szellő muzsikál,
hó roppan.
Tovaszáll a nyári szellő hirtelen,
az ősz kopogtat, majd csendesen
ragyog megsárgult falevelekkel.
Patakhoz közel jártam,
szomorúan csak a földre néztem,
egy kis magányra, kikapcsolódásra vágytam,
felnéztem az ég felé,
ahol sok égi vándor repült éppen,
komótosan lépkedtem, s figyeltem a tájat.
Az egyik egy patak, a másik az erdő.
Az egyik a zápor, a másik egy ernyő.