Harmónia
"A hűs Alkony beborít csöndes kékkel,"
Bronz virágpor leng napszítta bibéken.
Halk bogárzönge is szendereg lassan -
Szárnyillanás sem suhog a magasban.
Őszinte, szókimondó lélek,
akit nem ijeszt meg a versben beszélek,
aki bátran küzd akkor is, ha nincsen
értelme széllel szembeszállni egy bizonyos szinten.
Havazik... most oly szép a táj - csend és béke -
rád gondolok, fesd be lelkem is fehérre...
tiszta szóval puha gyolcsba boríts engem -
téli álom szárnyán nyújtózó szerelmem...
Végre a béke, a csend van itt,
a kimondatlan, néma vágy
megszülte újra a harmóniát,
melyben az ember megleli
napszítta létének fényeit,
meglátja régi önmagát,
mindazt a múlékony csodát,
amit az emlék visszahív...
Minden egyes kis virágban
egy elrejtett kis világ van,
béke, harmónia, szépség,
mosolyt fakasztó létérzés.
Sókristályt old a part folyékony elegyben.
A természet szobra formálódik, mintha
földi alakban az éterit is egyben
gyúrná plasztikává az isteni minta.
Fák rügyeznek, itt a tavasz,
énekelnek a madarak,
nem félnek, hogy nem lesz étel,
hiszen vége van a télnek.
Kerek erdőn, domboldalon,
terméskő-falba zárt erők.
Édenkerti, hűs oltalom.
Szilárd erőd.
Te úgy döntöttél, kissé körülnézel,
milyen komfortot nyújt a túlvilág.
Tíz éve ennek: minden körülménnyel
tisztába jöttél; s mivel mániád,
hogy elrendezd a függő dolgokat
a rád jellemző körültekintéssel,
tudom, ha eljön rám a sötét éjjel,
terített asztal, vetett ágy fogad.
Álmaimban minden oly` csodás, kerek,
igazgyöngyként gurulnak rám áldás-szemek.
Hűs hajnali harmat borul rám a ködben,
sziromölelésből illatom kiröppen;
múló szépségemből csak egy emlék marad,
de e néhány napra mennyben érzed magad.
Legszebb ruhádat vetted fel megint:
izzó vöröset s álmodósárgát -
szomjazó szemem ma is rád tekint,
de ölelésem hiába várnád.
Jó a reggel, ha meghallod a csendben a madárdalt,
Mely észrevétlenül minden szépséget túlszárnyalt.
Jó a reggel, ha meglátod a vidám színben felkelő napot,
S a pillanatot megragadod, ezt a csodálatot.
Keressük meg belső útjainkat,
"Látogassuk"meg álmainkat,
Szép emlékeinket...
De jó lenne nyári éjjel
ismeretlen tájra menni,
de jó volna nyári éjjel
sötét fűben megpihenni,
langyos patakvízbe lépni,
kavicsokon, kövön lépni,
fehér ruhát partra dobni,
patakvízben megmártózni...