Hargita
Ellobban a nappal kihűlvén az ég,
szikrázó csillaghamu a mindenség.
Madarasi Hargitánál,
medvét lestünk kopjafáknál.
Jött is a nagy barnamedve
bocsai után sietve.
Láttad-e már ébredezni az erdőt,
mikor még félig szendereg?
Mikor nyújtózik és sóhajt egyet,
s ködpárából szül hajnali felleget.
Ott fenn, a fenyőfák hegyén,
A vad hegyeknek tetején,
Süvít a szél és hull a hó,
És fagytól bennreked a szó.
Hargitában, Kovásznában
magyar szívem dobban,
mintha újra hazatérnék,
s még annál is jobban.