Hamis barátok
Már rég nem az egyoldalú
barátságok felszínén élek.
Maradtam magamban csupán
a megnemértett lélek.
Mire rájössz, hogy nem tudsz s már
nem is akarsz többé megfelelni senkinek,
jócskán elszállnak az évek feletted.
De soha nem késő, ne feledd!
Sötétségből a fény felé... majd onnan...
Hosszú utazásra indultam egykoron,
Kalandos utazással közeledtem célomhoz.
Viharvert hajómon rengeteg kár keletkezett,
Látom már célom, közel a győzelem!
Kinek a szíve mindig telve csordultig,
mint a méz,
az sosem fél, hogy elveszne a remény,
mely felemészt.
Fájdalmas köröket futni, tudván,
Hiába. Néz rád gonosz mosollyal.
Hányszor vághat még az Élet pofán
Hamis álmokat beléd kódolva.
Minden rendben, ismételgetem.
Ja, hogy nem is kérdezted.
Fel se tűnt, hogy egyedül lettem.
A lényeg, hogy magadat mentsed.
Magatokat barátoknak neveztétek,
Hamis törődéssel bizalmam vettétek.
"Bármi baj van, fordulhatok felétek."
De igazából mindig kinevettetek.
Bozótbeli patkány denevér barátja
Kedvenc helyén lógva vívódott magában.
Barátja a főztjét túlontúl szerette,
De vendégségben őt moslékkal etette.
Régi idők emléke dereng fel bennem,
Kocsmáknak füstös levegőjét érzem.
Legény pajtásimmal vígan koccintgatánk,
Nem volt semmi gondunk, fülig ért még a szánk.
Régen hittem bennetek,
Azt mondtátok, ott lesztek.
És rátok számíthatok,
Ezek hamis ábrándok.
Mert az igaz barátság,
Teljes határtalanság.
Ki mondta, eljön majd a jobb nap,
Ki mondta, lesz még szabadság,
Mondják már hosszú évek óta,
De az embert mégis becsapják.
Egyik legrosszabb dolog a világban,
ha csalódni kell egy jónak vélt barátban.
Zöld tinta-könny patakzik szememből,
Csordogál a papírra.
A toll kihull ernyedt kezemből, kifolyik a tinta.
Az elkeseredettség, s düh árja zubog,
Beszennyezi a szent papirost...
Lenéztek engem?!
Pedig nincs szükségem rátok!
Vigyorgó hiénák,
Beképzelt, kamu barátok.
Ridegen világít rám az utcalámpa,
bennem érzelmek tomboló hulláma,
egyedül rovom az utca porát,
nem figyelnek reám, nincs itt jó barát.