Halál
Ott él már a csillagok között,
Ki az égbe költözött,
Minden ember mögött angyalként ott áll,
S fényként a vállára száll,
Holt szeretteink így kísérnek végig az életen...
Robog a szekér...
Előtte egy ló, alatta sár.
Felette repkedő kismadár.
Rajta rázkódó férj és feleség.
Februári hideg éjjel
Anyák szíve hasadt széjjel.
Tankok zúgtak hűvös hanggal,
Rakéta szólt éjjel-nappal.
Futok a kitaposott ösvényen,
Napnak aranyfoga néz reám fösvényen.
Járom a sorsom sanyarú útját,
Látom a napnak lemenő koszorúját...
Ideje lenne indulnom
Kérdéseimre nem érkezik válasz, hiába is várok,
visszatekintek a múltra, gondolatban szállok.
Nem voltunk barátok, egyszerűen csak sorstársak,
ő volt az egyedüli, aki átérzett minden fájdalmat.
Felpattanok
Rakéta-lovam hátára,
S elnyargalok
Ó, én konok,
El én,
A veres pusztaságba,
Hová csak
Langy sugárzás kísér...
Élet-halál forog, miként az orsó,
Egymást váltják bölcső-koporsó.
Ez az élet... létünk kincse,
Élünk, halunk, aztán semmi sincsen?
Kopott kabátjában a felhők
fölött várakozik csendesen.
Rég kiégett törzsének gyökere
álmokat sző a szirteken.
Szeme sarkából a világ oly picinyke,
úgy elkenődött, mint az éjszaka sminkje,
ragadós piócák marják, szívják vérét,
megkérdőjelezik habkönnyű erényét
Megfagytak bennem a szavak.
Rút halál leselkedik ránk,
Vicsorgó szemeit meresztve
Zúzza szét életünk.
...Száz férfi készül most az utolsó csatára,
Páncél és sisak már csak emlék marad.
Hol búcsúkönnyekből lesz az utolsó patak.
A veronai áldozatok emlékére
Fájdalmas emlékek körül kereng
Szívszorítón gyakran a gondolat...
A rügyekből vesszőkké s ágakká
Nemesedünk e zord idők alatt.
Összegyűrt várost hagyott a bús éj,
Holnap határán vesztegel a lét.
Elhullanak lassan a barátok,
Ahogy a virág hullatja szirmait.
Elsodorja a szél őket egymástól,
Nem tudni, hol vannak a sírjaik.