Hála és köszönet
Pattan a bimbó,
zöldül az ág,
májusi dalt zeng
fán a madár.
Mikor kicsi voltam, bejártam az utcát,
Szerezhessek neked illatos orgonát.
Úgy köszöntöttelek mástól írott verssel,
Néztem az arcod, mikor érzékenyül el.
Add, Uram, hogy ma is mosolyogjon arcom,
Szelíden jelezze, nem adom fel harcom,
Minden, ami szép, ma érintsen meg engem,
Szabadságom imáját dúdolja lelkem!
Ajkamon szó világos, érthető legyen!
Gazdag vagy, ha tarsolyodban szépek az emlékek,
Ha szívedben boldogok a megmaradt érzések,
Ha szemed fájó és mosolygó könnycseppek
Egyformán táplálták,
Ha jellemed méltó küzdelmek csiszolták.
Szeretnék hálát adni a rossz napokért,
mikor a remény vitorláit a bánat
tengerén már régóta nem találtam.
Szeretnék hálát adni az égető könnyekért,
melyeket titokban, némán csorgattam
lelkem mélységes mély kútjába.
Vasárnap számadás, tudom, hogy volt csütörtök,
minden napom szép volt, tétlenül nem ülök,
sok szeretetet kaptam itthon is, és tőletek,
velem örültök, ha érnek kisebb-nagyobb sikerek.
Kórházi szobánkban nagy műtétre várok,
fájnak sorstársaktól Istent káromlások...
Pillanatra kukkants csak be virágoskertembe:
szívből jövő szeretettel kezem teremtette!
Virágokat hint a tavasz,
az arcokra mosolyt fakaszt,
rózsacsokor a kezemben,
emlékekkel a szívemben
rád gondolok, Édesanyám,
nótás kedvű, életvidám.
Elszállt évből tizenhét,
óvó karod rég nem véd,
nem ölelsz át, jó anyám,
elrabolt a rút halál.
Megvendégelt ma a reggel.
Napsugárnak melegével,
Boldogröptű madárkákkal...
48 éve együtt
Egykori kezdeti távolság, majd
kéz-kézben andalgó, nagy séták,
követte felizzó lángolás...
s amit ma érzünk, már oly más.
Nézem anyám megőszült haját,
melyben benne az egész nagyvilág.
Benne nyolcvan év fájdalma és bölcsessége,
az elveszett idő minden megfakult reménye.
Ne számláld éveid, arcodon ráncokat,
mosolyod szívedből add oda másoknak!
Gyermekem, szólt hozzám az Úr:
Akarsz pillangószárnyakon röpülni?
Szálldosni virágról virágra?
Rámosolyogni a színes világra?