Hajnali ima
Már éjszaka, s izzadok ágyamon - ez kín
- bús szívemen izzik a nappali szenny -
kinn Éj ura-vándora les be barátin,
de ablaki függönyöm elfedi ezt.
Szürkére festette a hajnal az ég peremét
Hűvös szél borzolta a fáknak tetejét
Örvény forgatta a száraz, zizegő avart
Mindent szomorúság és bánat takart
Fájdalom, mi foltban elterül,
Falon játszó, kifakult fény,
Pászmákban rám vetül.
Édes Istenem,
Köszönöm a reggelt.
Köszönöm az álmot,
Melyet átélhettem.
Isten már biztosan elhagyott,
hisz nélküle telnek a napok.
Nem lelem örömöm semmiben,
hová lett, mért fogyott el hitem?
Sűrű, tejfehér köd ülte meg a tájat;
minden kísértetes, míg a szem csak láthat.
Hej, be szeretnék most ködszurkáló lenni;
fény derengne elő, még ha csak mákszemnyi!