Háború
Levegőjét préseli egy nyöszörgő tüdő,
belefújja és taszítja lomboknak zörgő
ágai közé, mert "övé a mennyek országa",
hirdeti harsogva néhány néma, olajzöld száj.
Áll egy erdő a folyó szélén,
Otthona az megannyi fának,
Egy kisfiú ül szülei ölén,
Egy percet sem hagyva apjának.
Kint hull a hó, fehér minden.
Itt bent csupa könny van a szívemben.
Kint most fagy, de egyszer majd megolvad.
De itt bent a szívemben marad az örök fagy.
Egy "apa" várta apját
Voltam, apus, magára gondolva,
Doni emlékezés hidegben tombolva!
Kifeszített molinón az édesapja neve,
emlékezés végén ágyúszó, zene!
...Mint vad, mely rám ront a ház mögül.
Tudod jól, hogy melletted álltam,
Kérted, de nem kapituláltam.
Áprily Lajos Ajánlás c. verse nyomán
Ne haragudj! A víz jeges volt,
A folyóvölgy nagyon sivár,
S a mező, hatalmas, veres folt,
Nem jöhetek többé ki már.
Legyek dongják a boldogságot, s kukacok a nevetést,
Végigmarta a nagyvilágot sok ezernyi temetés.
Ifjú suhancként
Tizennyolcat alig töltöd be még,
Már érkezik hozzád a távirat,
Férfiként szolgáld hazádat!
Kedvencem a tavasz hűvös esőjével.
Lassacskán andalgó fénycseppek az égen
mutatják a rendet, a csend üzenetét,
szívemnek oly kedves muzsika ünnepét.
Hol van, ki véd, óv minket?
Nincs is tán itt ilyen?
Adj hát, király, katonát!
Ha nem adsz, szakítunk!
Egy vörösre festett naplemente
Egy vörösre festett könyvborító
Lapjai már csak parázstól izzók.
Újabb rakás került másvilágra,
Tűzfergeteged célját találta.
Akkortájt háború dúlt, és mi katonák voltunk,
Idegen ország földjén közössé forrott sorsunk.
Megfogadtuk: ünneplünk, ha jön végre a béke,
Mert e földi pokolnak is kell, hogy legyen vége.
"Színtelen zöld eszmék dühödten alszanak".
Járva fekszenek, s az eltiport hangtan-lak
Úgy nyílik, mint romlás virága,
Mézédes tudást bocsát a világra.