Gyermeki képzelet
Gyermekkorom... te bohókás, rózsaszínű álomvilág,
minden szépet csodának tekintő, örök kíváncsiság.
Amikor még az őszinteségemért nem gúnyoltak ki,
álmaimat és vágyaimat nem kellett takargatni.
Puha talpacskákon hosszú útját rója,
szöszke angyalhaja száll a kósza széllel,
féltő mozdulattal édesanyja óvja,
mert a végtelenbe magasságot kémlel
Nyártól csentem
szalma-testem,
ég-szín gomb lett
a szemem
Ideje, hogy átgondoljam.
Eddig mindig azt gondoltam,
azért vannak a felnőttek,
hogy ameddig fel nem nőnek
Régen történt, nagyon régen,
amikor még nem is éltem,
ezért nem félhettem nagyon,
hogy villámok csapnak agyon.