Gyermeki képzelet
Puha talpacskákon hosszú útját rója,
szöszke angyalhaja száll a kósza széllel,
féltő mozdulattal édesanyja óvja,
mert a végtelenbe magasságot kémlel
Nyártól csentem
szalma-testem,
ég-szín gomb lett
a szemem
Ideje, hogy átgondoljam.
Eddig mindig azt gondoltam,
azért vannak a felnőttek,
hogy ameddig fel nem nőnek
Régen történt, nagyon régen,
amikor még nem is éltem,
ezért nem félhettem nagyon,
hogy villámok csapnak agyon.