Gyermeki képzelet
Láttál-e már futkározni csigabigát,
Láttad-e már fészket rakni a katicát?
Láttál-e már kúszó-mászó teheneket,
Száraz ágra tekeredő egereket?
Emléked időtlen, édesapám,
boldogan repülök feléd
a képzelet álomszárnyán.
Csalogat a végtelenség,
keresem az idő értelmét,
lényegét a múló perceknek...
Puha talpacskákon hosszú útját rója,
szöszke angyalhaja száll a kósza széllel,
féltő mozdulattal édesanyja óvja,
mert a végtelenbe magasságot kémlel
Nyártól csentem
szalma-testem,
ég-szín gomb lett
a szemem
Dinoszauruszcsorda vándorol
Komótosan, lassan cammogva.
Nyomukban egy sárkány lépked,
Hosszú farkát felcsapva szökdécsel.
Gyermekkorom... te bohókás, rózsaszínű álomvilág,
minden szépet csodának tekintő, örök kíváncsiság.
Amikor még az őszinteségemért nem gúnyoltak ki,
álmaimat és vágyaimat nem kellett takargatni.
Ideje, hogy átgondoljam.
Eddig mindig azt gondoltam,
azért vannak a felnőttek,
hogy ameddig fel nem nőnek
Régen történt, nagyon régen,
amikor még nem is éltem,
ezért nem félhettem nagyon,
hogy villámok csapnak agyon.
Asztalomon üres papírlapok,
csak nézem, majd rajzolgatok.
Tudat nélkül húzom a vonalat,
nem tudom, mi lesz, ha befejezem.