Gonosz
Igazság lehetne...
Az ember kapzsi életet lehel mellkasából a fákra,
Elhervad tőle az igazság gyümölcseinek virága.
Te drága Anyaföld!
Meddig tűröd még sanyarú sorsod?...
Követem az elveim, de a szívem így megszakad.
Jó akarok lenni, de az életem így nem halad.
Egy varangyos béka vagyok a patak szélén,
mikor arra jár egy tüneményes szépség.
No lám, egy hercegnő bukkan fel,
meg is csókol úgy, ahogyan kell.
Becsület, ez egy átkozott vonás,
amikor ez jellemzett, eljött a vonyítás,
mint a farkas üvöltött szívem...
Isten minden embert igaznak teremtett,
De sok kigondolást ők mégis kerestek.
Példaképet adott, szabad a választás.
Aki nem követi, lesz annak csalódás.
Mi lenne, ha egy nap nem esne több eső,
ha többé nem virágoznának a fák?
Ha töveiket a folyók megfojtanák,
majd kiszáradván eltűnne az ér és az óceán?
Távozz innen, gonosz lélek!
Ne is halljam már a lépted!
Porból lettél, porrá leszel,
gonoszságod emésszen el!
Csodával állított, nagyított csalija
színes papírba vont ígéret-dalia
szótárában hibákkal vésett mondatok,
"bennem nem csalódhatsz" tetszetős hangzatok
s e mézek mögött - bár még nem láthatod -
növeszti orrát a patás állatod.
Üresen koppannak lelkek mélyén a szavak,
érzelmek hűlt helye jégcsapokba hív
minden melegséget, mi ébredő bódulat lehetne,
nem lobbantja már a fagyasztott, kába szív.
A szeretet fénye csorduljon...
Szeretet fénye csorduljon a Földre,
mint szép Napunké, árad le miránk.
A gonosz sötétjét űzzük el örökre,
fényesen ragyogjon szeretet-glóriánk!
Az élet a szépség megtapasztalása,
eszerint teremtsd új világodat!
Itt van a mennynek apró, földi mása,
ha megleled, nem lehetsz áldozat!
December van, hideg, késő, sötétség.
A Világnak hiányzik a fényesség.
Embertömeg sajátsága sietség.
Ki rohan, azt nem jellemzi békesség.