Fiú
Mikor ősz lett a vasúti híd egén,
kilépett az utcára egy merész legény,
markában egy szál gyertyával lépdelt,
lángját lobogtatva Isten előtt térdelt.
Misére indul minden jótét lélek,
Kis falumban szól a harang, az ének,
Sarlós Boldogasszony kegytemplomában
Éjfélkor kezd Atyánk magasztalásba.
...kigyomlált formában legyen
össz átlója derékszöge
rendezettként négyzetgyöke
Áll a fiú némán várva,
Kedvesének szíve zárva.
Meddig várjak? Kérdi halkan.
Meddig tartsam még magamban?
Apa és fia botorkálnak este
hazafelé tartva, utat keresve.
Az óriásszemű kisfiún kalap.
Eltüntet a varázsdoboz, festett tarok.
Jóságát ontotta ránk akkor a Nap,
kóbor szellő ölén szállt a pillanat....
Hiába nézem ezt a sok csillagot,
Hiába akarnám összehasonlítani szemeddel,
Egyik sem tud pont úgy ragyogni,
Mikor az a csalfa szempár rám figyelt.
Van egy lány, ki sok szeretetre vágyik,
de szívével mindenki gonoszul bánik.
Tüzes, forró a teste, akár a déli napsugár,
szeméből izzó könny csorog, mégis didereg, fázik.
Eljött a várt holdalak,
édes teherként hordtalak.
Szívem alatt büszkén vittem
törékeny fénysugarad.
Kicsi fürtös, kócos hajad,
Kicsi lábad mindig szalad,
Göndör kacaj jön ki szádon,
Mindkét karom feléd tárom.
Ketten léptek ég alatt,
sápadt Hold világított.
Feketén aszfaltra folyt
lány és fiú, árny-alak.
Azok is ugyanolyan napok voltak,
bár inkább éreztem magam holtnak...
Csak árnyéka voltam önmagamnak,
emlékeim sötét felhőként takartak.