Fiú
Áll a fiú némán várva,
Kedvesének szíve zárva.
Meddig várjak? Kérdi halkan.
Meddig tartsam még magamban?
Apa és fia botorkálnak este
hazafelé tartva, utat keresve.
Az óriásszemű kisfiún kalap.
Eltüntet a varázsdoboz, festett tarok.
2014. április 20.
Élénk színkavalkád,
Mit látok rajtad,
S illata jellemző rád,
Ó, ez az áradat!
Jóságát ontotta ránk akkor a Nap,
kóbor szellő ölén szállt a pillanat....
Hiába nézem ezt a sok csillagot,
Hiába akarnám összehasonlítani szemeddel,
Egyik sem tud pont úgy ragyogni,
Mikor az a csalfa szempár rám figyelt.
Van egy lány, ki sok szeretetre vágyik,
de szívével mindenki gonoszul bánik.
Tüzes, forró a teste, akár a déli napsugár,
szeméből izzó könny csorog, mégis didereg, fázik.
Eljött a várt holdalak,
édes teherként hordtalak.
Szívem alatt büszkén vittem
törékeny fénysugarad.
Kicsi fürtös, kócos hajad,
Kicsi lábad mindig szalad,
Göndör kacaj jön ki szádon,
Mindkét karom feléd tárom.
Ketten léptek ég alatt,
sápadt Hold világított.
Feketén aszfaltra folyt
lány és fiú, árny-alak.
Azok is ugyanolyan napok voltak,
bár inkább éreztem magam holtnak...
Csak árnyéka voltam önmagamnak,
emlékeim sötét felhőként takartak.
Csendes várakozás a Fiúra,
áhítatos csend a pusztán;
pásztorok dala száll messzi útra,
est honol nehéz nap után.
Hogyan is kellene apának lenni,
néhány kis "porontyot" felnevelni?
Megtanítani szépre és jóra,
becsületre és szép, igaz szóra.