Festő
Varga Istvánné Kelemen Erzsébet
Ha én költő lehetnék,
tollammal nem karcolnék,
az ember alá ereszkednék,
verseimtől növekedjék.
Varga Istvánné Kelemen Erzsébet
Látok fényeket, vonzanak,
víz cseppjeiben játszanak.
Tiszta forrást, égből jövőt,
erdő mélyére beköszönőt.
Szinyei Merse Pál
festette e képet,
festő nem alkotott
soha ilyen szépet.
tudom, mivé nem kell lenni
Nem leszek író, mert nem hagyom magam.
Nem leszek festő, mert nem festem magam.
Érik a szőlő, hajlik a vessző, szorgos a két kéz.
Must ma a festő, pezsdül az élet, tart a reménység.
Hírneves mesterek lefestik a tájat,
gáláns erőpróba, ki lesz sikeresebb,
pompás színeikkel megtelnek a vásznak,
vetélkedés ennél lehet-e nemesebb?
Tarka színre festette be
szeptember a hegyeket.
Közelebbről megcsodálva
hat színt festett a zöld fákra,
palettáról rájuk kenni,
nem átallott kézbe venni,
óvatosan, szeretettel
minden egyes levelet.
Életének most már hatvanadik telén,
még mindig magányosan festeget szegény.
Kopott kabátjában, nyakán kötött sállal,
sajgó szíve mélyén szegénységet fájlal.