Félelem
Félelmetes csend volt, túlvilági csend,
csak a lélek zokogott fájón odabent.
Ő a sírok között állt, maga elé bámult,
tekintete szavak nélkül mindent elárult.
Szeretetért csak
szeretetet kapsz
szeretetszívű embertől.
Szeretetért csak
gyűlöletet kapsz
félelemszívű embertől.
Lelkem klasszikusain sárga lapot szorongat a remény.
Szívem hevén lobogtatja már pirosát a félelem.
A bezártság húrjain félig megfagyva csüngök - kemény -,
szabad szellemem szárnyalására testem súlyát fércelem.
Az év új, az arc a régi.
S régiek a karcok.
Új világ születik: Szép-Új Európakép, ha menedék
Ó, Európa!
Hull könnye:
csöppen, koppan,
mint eső ázott rongyban,
s szíve nagyot dobban,
s meghal lassan, halkan
Jelenleg nincs elfogadásra váró versed
Üresek az ívek,
szótlanok a napok.
Maszk rágta mosolyod
félelembe fogyott.
"Ég a gyertya ég
El ne aludjék..."
A fény szent, Istentől áldott,
Mögötte az ember hazug, penészes, vásott.
A reggelt nézem az ablakon,
az utca nagyon hallgatag...
mintha világvége lenne...
nincs ember... se forgatag.
Elvárások... elvárások, ameddig a szem ellát
Mindenkiben látok esélyt,
Egyedül magamban nem...
Magamban látom a veszélyt,
Másokban virít a lehetőség!
Lelkem árnya éjjel jő,
Mikor nincsen fény, és nincsen idő.
Mikor csend van csak, és vaksötét,
S nincs tudat s nincs páncél,
Mi óvja lelkem, mi megvéd.
Szelíd lényed zajától zúg a fejem,
Izeg-mozog benne a gondolatod,
Mert eszmévé váltál pőre szívemben,
Minek melegét egyedül Te adod.
Szeptember örömét, október aranyát
ki őrzi meg nékem?
Hiszen odakinn már novemberi ködök
suttognak az éjben!
Ugye, tudod, ha egyszer képtelen leszek embernek maradni odabent,
Csak azt kérem tőled, add más kezébe életem.
Ha rám nézel, és beszélni képtelen leszek,
Tudd majd, akkor mi lakozik szívemben, mit most szemedbe nézve kimondani nem merek.
Így leírom számodra aljas végrendeletem,
hogy miként szeretném végezni ágyhoz kötött életem.