Fák-erdő
egyszer elvesztem magam
eloldom fékeim
s az erdő nyugtalan
fáihoz futok
Lassan lecsúszik a Tél
könnyű, fehér fátyoltakarója
- a jég olvadni kezd -
ezüst-cseppeket hint a hóra, s
szél-hárfa csengő dallamán
új tavasz ébredez - fák
sóhajtanak, ágaik nyújtóznak...
Az ősz hangja szól, rezzen-pattan az avar
A bolyongó árva szél, csillámló port kavar.
Nyújtózkodik a sudár gesztenyefa,
Mintha újra reggel volna.
S egy rigó így dalol:
- A forró nyár után, az ég felé nyúlsz a hűvös föld alól.
Csupasz faágak zizegve sírnak,
Reszketnek a zord, reggeli szélben.
Fázós ujjaikat égre nyújtják,
Egy kis enyhülést, meleget kérve.