Fájó emlék
Szememben nincs könny,
csak mosoly.
Mosoly mögött bánatom
egy leplezett fájdalom.
Elmondani nem tudom
Hangok nélkül suttog halkan a szív,
bimbózó fájdalmakhoz láncolva...
Újrajátszva egy régi dallamot,
szárnyakat kinövesztve, táncolva.
Úttalan utakon
hangtalan bujdokol,
ódon emlékeket
táncoltat a havon.
Halottak napjára
Vajon mit írhatnék,
Hogy fájó szívemet
Emlék ne tépje szét?
Mert gyorsan illannak,
mert annyira fájók.
Mert kegyetlenek,
hisz az újrajátszásra hiába várok.
Közös emlékeink teraszán ha ücsörgök,
Behunyom szemem, csendes magányba rejtőzök.
Hiányod szívembe váj és szinte érezlek,
Erősen vágylak és magam mellé képzellek.
Mikor legelőször termettél előttem,
Legmélyebb érzéseimet mellőztem.
Nem ismertem fel szívem vágyait,
Gyomromban pillangók százait.
Mondd, miért fáj, hogy itt hagytál,
Csak rád tudok gondolni,
Oly sok kérdés, semmi válasz.
Tudod, néha csak csend kell,
Hogy ne legyek rád dühös,
Nézem, ahogy a nap felkel,
De nem melegszik, a szívem hűvös.
Már nem emlékszem csókodra,
Mi nedvesítette száraz ajkamat.
Késő van, a hold már ragyog,
A szívem pedig magányosan sajog.
Késő-van, vártalak, s nem jöttél,
A kései sötétségben te is sötétté lettél.
Esőcsepp gurul kopott köveken,
sátrakba menekül, ki él és mozog,
lelkesedésem még így is töretlen,
miközben az eső hajamon csorog.
Őszi szelek sóhajában,
ott lapul az üzenet,
sírkeresztek árnyékában
suttogom a nevedet.