Fájdalom
Elfáradt az ifjú:
Az életet üldözte,
A halállal lepaktált,
Ő béklyóval kötözte.
Haza akarlak vinni,
Szépen elcsomagolni,
Szeretnélek hívni,
De sorsunk meg kell még írni.
Felfénylő remény, te csaló!
Nem látszik tőled a való.
Jöhetnél már, várlak rég.
Mindegy nekem, mi volt rég.
Csak annyit mondj, a szíved
Csak akkor él, ha ott vagyok.
Sokat tőlem ne is várj el.
Ember vagyok, nem pénztárgép.
Lesz még jobb is
Folyik az orrom, mint a csap,
Így jár, ki influenzát kap.
Torkom marja, mint a sósav.
Egy hete lesz már, maholnap.
Mellém ül, nem ismer,
Ismerem, azt hittem,
Megszólít szótlanul,
Emlékek elmémben
Érzelmek semmiből
Semmibe tartanak,
Hasfalamba kóstol
A múlt, mint vasfogak.
Örökbeadás.
Tizenegyen voltak testvérek,
otthon már el nem fértek.
Kit ide, kit oda adtak,
otthon csak öten maradtak!
Öntudat ölel át, védi kihűlt elmém,
kitörölném bánatom, ha megtehetném.
Egy percet szánj rám! Nem érted,
miért romlik meg az élet?
Hallgass meg én! Te nem lehetsz
bűnös mindenért, nem tehetsz
Semmit magad ebben a nagy
kavalkádban. A szó apad...
Halálra rémültem, mert rám talált a hangulat,
Hogy keressem az igazi arcomat.
Mert mindenem belejajdul, ha hallgatom a hangomat,
Nem akarom hallani a gondomat.
Kisiklott a vonatom,
Felborult a vagonom,
Én zuhantam belőle,
S úgy hiszem, egy fertőbe!
Hazugság, remegő kezek,
Egy sírógörcsöt kapott kisgyerek,
A kisgyerek én voltam-vagyok,
Amíg élek-halok.
Nem bírom feldolgozni
Azt, mit a múlt tud okozni.
Összetörtetek egy még alig életet,
És az egészet észre sem vettétek...