Fájdalom
A testem elhagyja a lélek,
Hamarosan megszűnök végleg,
Tűz borítja be testem,
Egy köztes világban rekedtem.
Ó, égek,
Igen, égek!
Sírni soha se ne szégyelljünk!
Nem a sok-sok hulló esőcsepp
Az, amitől sokszor elázunk...
Elmentél. De tudom, hogy mindig
visszatalálsz hozzám.
Bár boldognak tűnök, de te nem látod,
ahogy széttép mindennap a magány.
Bogácsi nyaralás,
csodálatos emlék,
fürödtünk, táncoltunk,
ittuk a jó lőrét.
Bordalfesztiválra jöttünk ma itt össze,
ne búsuljon senki, víg legyen örökre.
Minden egyes ember vigadjon, daloljon,
ezen a szép napon ma ne szomorkodjon.
Halottak napja van,
temetőbe megyünk,
elhalt szeretteink,
ma itt vagytok velünk.
Távol egymástól lelkünk búsan hallgat,
odabent csak a magány, mi hangosan jajgat.
Elmúlt napok emlékei be-bevillannak szüntelen,
itt maradtam nélküled a magányban üresen.
Égen régen veres tenger,
Emlékezni máig sem mer,
Hirtelen jött látomás...
Hallottad már a hangomat, drága Uram?
Sikoltok, pedig csendes vagyok.
Tudod, anya, gyakran gondolok rád,
peregnek a napok, és nekem nem változtál,
már nem öregszel, már nem vagy beteg,
úgy látlak, ahogy elvesztettelek.
Távolodunk, mint két égitest.
Oly régóta hanyatlunk.
Eljött az utolsó mondatunk,
Mit a tollam egy vonallal kifest.