Fájdalom
Kértem
Édes, fekete méreg járja át a lelkem,
kértem.
Kezdetben csábító ábránd volt csupán,
elhessegettem.
Minden csepp egy emlék,
jelentése szemen fénylik,
lelken, szíven fut végig,
bennük sok vendég.
A kép összeáll...
Egyszer fenn és egyszer lenn,
Másmilyen lényegesen...
Viszont többet vagyunk lenn,
Így küszködünk idelenn...
egészen, mert másképp nem lehet,
teljes lényemmel vagyok, ki szeret,
éjen át s napon át, át- meg átölellek,
odakinn levelek remegnek
Az ablakon keresztül pillantottam meg őt:
Élettelen szobor nyilából ellőtt
nyílvesszőt, amint szemével szobám
mélyén kutat illő áldozat után.
Halkan szól a zene, remeg a kezem.
Darabokra hullt szívem keresem.
Szólít az élet és vár a világ.
Süvít a szél. Ide-oda vág.
"Fájdalmas" búcsú a 2018-tól
Sok minden volt nagyon rossz ebben a nagyon rossz évben.
Sok emlék felidézése fájdalmat okoz nékem.
Emlékszem a napra,
mikor Téged hoztak.
Oly kristálytisztán, mint-
ha tegnap lett volna.
Az elvesztett hírnév, és az elvesztett barátok
A történet úgy kezdődött:
én voltam a központban.
Mindenki engem tisztelt,
a kiskirály sem élt jobban.
Eltévedtem.
Nem is tudom, hogyan tettem.
Angol egyes,
Matek hármas tőlem szégyen.
Avagy a szenzitivitás alaptünetei
Változik a világ, változik is minden.
Változnak a körülmények és az élet.
Régen minden jobb volt, jobb volt az életem.
Mostanra már megtört, nincs a régi énem.
Egymagam a szélben állok a végtelen mélységben.
Rideg árnyak arcon vernek, szemem kérve kérdez,
némán tűröm... nem felelnek...
Fájdalom
Kút-mély a csend, kiáltanék,
nincs vége még! Képtelenség!
Léket hasít a fájdalom,
görnyedt lelkem romos halom.
Hittük, a miénk más történet,
mások vagyunk, mint az átlag,
bíztunk, hogy velünk nem történnek
dolgok, amik átformálnak.
A magányról
Néha jó,
Mint vágyhajó,
Álomszárnyán szárnyaló.