Fájdalom
Csillagok csilliói töltik teltté az eget,
éji kabátján hárfázik, hullámzik a szél.
Anyaföld ölel gyökeret, gyomot, gyermeket.
Gyászfátylán a panasz is nyugovóra tér.
Kátyja sírján a tavaszi nap
Csendben elmereng,
Kátyja élt és meghalt,
Hiánya békés szonett egy hajnalon.
Ment az öreg pék, amint lehetett,
holt házak, élő remények között;
legelső útja arra vezetett,
ahonnan szíve el nem költözött.
Tavaszi verőfény szikrázik
vakító felhőpamlagon,
szemkápráztató ragyogását
tükrözi minden ablakon.
Ez a világ búval borít
Édesanyám nem gyámolít
Öleli már hideg verem
Árva jussom a gyötrelem
Nem értelek.
Összezavartál.
Nem hiszem el,
hogy mást akartál.
Míg ő a széllel végleg elszállt messze,
lágy semmiként a mindenségbe veszve,
szellemkarját a fény felé kitárva -
én itt vergődöm önmagamba zárva.
Nem támaszthatod fel anyádat, apádat, hazádat...
Jelenleg nincs elfogadásra váró versed
Üresek az ívek,
szótlanok a napok.
Maszk rágta mosolyod
félelembe fogyott.
A sok hasztalan talpnyalónak,
Hízelgő, törtető, túlbuzgónak
Bársonyszék jutott...
Anyám homlokán sűrű gondfelhő ül,
már fiatalon őszbe borult a haja,
a múltban élve siratja rossz sorsát,
bár tovább léphetne, ő mégis ott marad.
Nagycsütörtök a gyász napja lett,
új vírustól retteg a világ,
karanténban töltött vacsora,
üres utcákon csend és hiány.
...a fülledt kórteremben lepedők
s a fertőtlenítőszag keveréke
kérdezte a paplant levehetné-e
halkan szólt a szemében fakult emlékek
úgy kínálta a megsárgult műbőr széket
mint rég a gombóclevest és kőttes tésztát
néztem milyen apró lett karjai véznák...
Általános népünneppé hervad a láz,
örökségünk e fontolva maradás,
és a népszínház
műsorán ismét
a régi-új telt házas darab,
oszlopos gárdával: az ÉK -
össznemzeti szomorújáték
a Párt égisze alatt.
Öledbe, ha bújok... lesütöm szemem,
mint holdezüst selymén nyújtózó csillagok,
mézédes illatok, képek úsznak velem -
az éj méla csendje Tejúton andalog...