Fájdalom
Mélységes-mély csend van a lelkemben,
nem hallom már a fájdalmas sóhajt,
hiába is várom, hogy megszólalj.
Tartsuk meg - szól a lány
Nem mer befeküdni
Vessük el - szól a srác
"Nem ember"... elküldi
Szomorúbb vasárnap reggelre ébredtem,
A szívem zaklatott volt, nem értettem,
A köd fura fátyla borult le rám aznap,
Ott bolyongtam benne, mint egy vak rab
Olykor a csend körbevesz.
Egy szó sem jön elő.
Csak pár gondolat kószál el.
De akkor te újra megjelensz.
Emlékeztetsz rá, hogy nem jó ez.
Mondd, miért félek ennyire?
Egyik nap voltunk Téged meglátogatni,
S nélküled a házban idegenként álltunk,
Nem tudom, hol jársz most, csak azt, hogy nem vagy itt,
Hiszen egyedül csak a csendet találtuk.
Kedves angyal! Üdvözöllek. Mi szél hozott erre?
Tán az Isten küldött, mert úgy tartotta kedve?
De ha már itt vagy, válaszold meg kérdésem.
Miért volt mindig jelen az a furcsa érzésem?
Az idő ólomlábakon cikáz,
arcomra csókol egy fájó imát:
Bár volna módom kiabálni Rád...
Nagy szívednek kicsiny ablakán
Lestem, miként vagyok kabalád,
És ezt megőrizni akarván
Nem kértem kettőnknek balladát.
Minden a helyén volt. Csak köszönni jöttél,
Hogy felbolygasd újra lelkemnek a rendjét.
Nem bírta el hiányod súlyát a kötél,
S most itt hever szívem a padló közepén.
...sápadt vöröse baljóslatú fényfolt,
kusza fák násza karmol az estébe,
csak a hollók érzik, milyen álságos
a halál kátrány-fekete zsákjához...
Jeges lett a szíved, kedvesem...
Megfagyott a szeretet oltárán.
Bezárult szemekkel vagy jelen,
Isten fényén olvad a lelked már.
Ha nem süt majd a nap, s
minden szép elmarad, és a végtelen
tüze elalszik, a lényeg akkor majd igazán látszik.
Mi fényt hoz belőlem elő a pokol,
Minden fájdalom, szenvedés és harag?
Mit emberektől kapok, érzem,
Ám az életem a szeretetből fakad.
Vajon látsz-e az álarcok mögött,
Melyeket e két lélekre emberek aggattak?
Látod-e lényem önvalóját?
Látod-e magadat?