Évszakok
Még mindig ravasz...
(septolet)
Végre,
Végre,
A hideg télnek vége!
Tél van, kedves.
Fehér, hideg tél.
Gondolsz rám néha, édes?
Ott a messzi, örök-nyár mezején?
Tágra nyitott virágszirmon,
Aranysárga nárciszokon
Varázslatos tavasz ébred.
Csillag voltál, ragyogtál,
A gyerekekkel mindig játszottál.
Eltelt sok év, sok hosszú év.
Ha bűnös voltam, mindig megbocsájtottál,
Elmentél, és nem is búcsúztál.
Nádszálak közé
bújt el a tavasz,
szép nyárnak öltözött,
így lett nagy kamasz.
Kikelet függ pitypangláncon,
selymes fűben tavaszlábnyom,
színarany a repceszőnyeg,
keresztesék varázst szőnek
Keringő
Őszasszonyunk perdült - alázatos tánccal,
galagonya arcán rőzse-fonta ránccal,
tenyér-menedékben pihen alkony nesze,
tegnap-pillanatban bronzos, gyenge keze...
Szakadt felhők földre hullnak,
pár esőcsepp mit sem ér,
jut egy eb a vásott csontnak,
ejnye, megcsípte a dér.
Már alszik a város didergő csendben,
és szél süvít végig kihalt utcákon,
jégvirágot sző a hulló könnycseppre,
felhő jár táncot ezüst holdsugáron.
Nagyon várom,
Mert kívánom,
Imádom!
Hiszem, jő már nemsokára,
Úton van bizonyára,
Megérkezik március havára.
Északon tanyáz a makrancos tél,
hópelyhet jajong és fagyról regél.
Csikorszél őrjöng ócska romokon,
hegyekre konok hó esik monoton.
Fehér a táj, ahogy bandukolva nézem,
jégcsapok csillognak kelő Nap fényében.
Tél
Ahogy az olvadt hólé lefolyik a
Dunán,
s jégkristályok koccannak
Budán,
s a kibúvó hóvirágok látvány,
majd ahogy
rásüt a Nap a tavasz lábára,
úgy vártalak tél, hogy...
Csattog a fagy foga,
csipkét sző zúzmara,
fátylát lebbenti
szél támad,
hófehér a világ,
készül a jégvirág
ablaküvegre
mintának.