Évszakok
Elgurult a meggymag,
hangosan pattogott,
Vén Tölgy állta útját
hátsó udvarunkon.
Nem erotikus vers kevésbé széplelkűeknek
Nyári életképek
Békanyál helyett ma langy felleg les, legyint.
Hány hányatott sorsú bárd sírja se domborul.
Walesben sem dolgoznak ma, hóhér sem tekint.
Nem kondul most a has, csak a lélek nyomorult.
Nap szemébe néztem reggel
hunyorogtunk mind a ketten,
s mint régi hű cinkostársak
szemléltük a tarka tájat.
Jő világvége?
Sötétszürke felhők gyülekeznek,
Hátborzongatók és ijesztőek.
Este van, - akár éjszaka lenne,
Madársereg szálldos fejvesztetten.
Nyári-mában fogy a létem,
Hajam ősze egyre nő,
Készülődöm már a télre,
Lelkem madáretető.
Gyémántkék égen szikrázó nap ragyog,
lángajka forró csókot ad - szárnyalok,
most utaznék veled messze tájakra,
hol smaragdzöld víz hulláma ringathat.
Nézd, pattan a rügy, száz bimbó,
szár szökken, az ág mind ringó,
víg zsongás,
mily pompás,
csirrog a málinkó!
Borzol a szél kusza felhőt,
fodrokat ír a folyóra,
ring a fa dísztelen ága,
hajlik a szépre, a jóra.
Király vagy te, rejtőző, álruhás,
ködből kilépő garabonciás.
Foltos a gúnyád, tarka bekelet,
elnyűhetetlen, régi viselet,
amit ha álmos, fázós lesz a föld,
elővesz újra és magára ölt.
Minden bokorról és ágról,
falon futó repkény szárról
a Nap csillagalakban szórja
lábam elé szitáló, őszi harmatát.
Csipet csapat
verebecske,
csip-csiripel,
jó a kedve.
Évszakok
Perdül a Tél,
szakállát rázza,
zúzmara csillan, s
jégvirág felvillan.
A fákra éjjel új remény ült,
szirmát bontja ezer virág,
lelkünk repült, majd alászédült,
mint hazaszálló vadlibák.
Hegyről, völgyről hó kacsingat
Hegyről, völgyről hó kacsingat,
csipkés tájon ezüst csillan,
fenyőtoboz ring az ágon,
megjött, itt van szent karácsony.